Következő állomás: Pasarét
Idegenbeli mérkőzésünk jön, de mivel csak a közeli Pasarétre megyünk, reméljük, számíthatunk szurkolói segítségre is vasárnap délután a Vasas ellen.
Az MKB-Euroleasing Vasas Kosárlabda Akadémia együttese a nyugati csoport sereghajtója, ennek megfelelően nem gondolkozhatunk más eredményben, mint a győzelemben. No, persze egy csöppet sem becsülhetjük le az ellenfelet, az NB-I/B jelenlegi erős mezőnyében az nagy hiba lenne.
Az alapszakasz első körében, hazai pályán, 88-72-re győztünk a budapesti csapat ellen, amely a szezonban csak egyszer tudott nyerni, a Falco II ellen. Tehát azt a szombathelyi alakulatot verték meg, amelyik az elmúlt hétvégén a tabellán harmadikként álló Bajai Bácskát verték meg idegenben... ilyen ez a mostani bajnokság, szinte bárki bárkit legyőzhet egy meccsen.
Reméljük azonban, hogy ezúttal szó sem lesz meglepetésről, és a bajnoki menetelés következő állomásán, Pasaréten is győztesen hagyhatják el játékosaink a pályát.
A találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik a Pasaréti Sportcentrumban, 18 órától pedig az U21-es együttesünk a pillanatanyilag az U21 bajnokság nyugati csoportját vezető házigazdákkal mérkőzik.
(fotó: PVSK)