Kár a végéért
A bajnoki cím egyik fő esélyesének nagyon szép új kosárlabda csarnokában sokáig szoros mérkőzést játszott az MTK Törökbálint együttese. Egy idő után viszont nem bírtunk az Oroszlány amerikai légiósával, és az utolsó percekben meglehetősen szétesett a játékunk, így végül a játék képénél nagyobb arányban nyert az OSE.
Oroszlány SE Lions - MTK Törökbálint 91-74 (21-17, 19-18, 24-18, 27-21)
Oroszlány, Krajnyik Akác András Sportcsarnok, 700 néző
A komoly kosárlabda hagyományokkal rendelkező Oroszlány nemrég elkészült ragyogó kosárlabda csarnokában, sok néző előtt vívta csapatunk 2017 első mérkőzését a bajnoki tabella élén álló, feljutási célokat kitűző OSE Lions ellen.
Szó szerint megilletődötten kezdtünk, az elején mindent kihagytunk, és csak 9-0-nál szerezte Jakab Péter az első kosarunkat. Jellemző a megszeppentségre, hogy az első 6 büntetőnkből 5 kimaradt. Aztán szép lassan magára talált az együttes, és 16-7 után, Bonitzer Dávid, Jakab, Szabó Tibor és Horváth Kristóf pontjaival kiegyenlítettünk (16-16). A játékrész zárása a hazaiaknak sikerült jobban, 21-17-re vezettek az első negyed után.
Bihari Máté négy pontjával kezdődött a második periódus, így ismét egyenlő volt az állás (21-21). Utána megint az Oroszlány vezetett, de 28-28-nál ismét döntetlen volt az állás. Többször is lehetett volna esélyünk akár a vezetést is megszerezni, de hibák miatt ez nem sikerült. A félidőben a vendéglátók álltak jobban, öt ponttal (40-35).
A "változatosság kedvéért" a második félidőt sem kezdtük jól: 44-35-nél ekkor is Jakab dobta első kosarunkat. Sajnos a hazaiak amerikai légiósa, Jestin Lewis egyre jobban belelendült, és nem sikerült megoldást találni a semlegesítésére (végül 31 pontot szórt). Hamarosan kétszámjegyű különbség alakult ki (52-41). Bár visszajöttünk 7 pontra (56-49), a harmadik negyed végére megint 11 lett közte (64-53).
Volt azonban tartás együttesünkben, és bár a haza publikum fergetegesen biztatta övéit, csapatunk újra feljebb tudott zárkózni. Az egész mérkőzésen remekül játszó Horváth Kristóf triplájával a 33. percben 5 pontra feljöttünk (66-61). Sajnos csakhamar újfent tízre nőtt a különbség, de öt és fél perccel a vége előtt Mohay Péter rövid időn belüli második triplájával megint meccsben voltunk (73-66). Úgy tűnt, hogy ebből még szoros végjáték is lehet, de sajnos nem lett az. Sőt, a végén eléggé szétestünk, és így a mérkőzés képénél sokkal nagyobb különbségű lett a vereségünk. Kár érte.
A gyenge kezdés után folyamatosan a hátrányt igyekeztünk ledolgozni. Ez többször is sikerült, de túl sok energiát emésztett föl, és a végére kipukkadtunk. Nem fizikálisan, hanem fejben. A hazaiaknál a pluszt Jestin Lewis jelentette. Nálunk Horváth Kristóf játszott a legjobban, de Jakab Péter is kitett magáért. A többieknek is voltak jó periódusaink, de sok volt a hiba is. Az Oroszlány megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
A következő fordulóban újabb nagy feladat vár csapatunkra, amely a második helyezett Veszprém otthonában lép pályára, pénteken.
Szarvas Gábor vezetőedző: Nagyon sajnálom, hogy kikaptunk, mert az idei bajnokságban most játszottunk a legtudatosabban és a legtaktikusabban. Tudtunk reagálni az ellenfél minden taktikai elemére, azonban sok ki nem kényszerített hibát vétettünk, sok ziccert és büntetőt hagytunk ki és a szerencsével is hadilábon álltunk. Gratulálok a csapatunknak, nagyon büszke vagyok a fiúk mai teljesítményére.