Könnyedén nyert a ZTE

ZTE NKK – MKB Euroleasing Vasas 77-39 (10-8, 20-8, 25-7, 22-16)

Zalaegerszeg, női középszakasz, 5-10. helyért, 8. forduló. V.: Gelencsér, Radnóti, Lövész

Lehengerlő hazai rohamot azonban az első negyed nem hozott, amely főleg a borzasztóan sok eladott labdának volt köszönhető – igaz mindkét részről. A Vasas nem játszott megilletődötten, így Mányoky hármasával a negyed végén 10-8-ra közelítettek.

A folytatásban Fejes kosarával már egyenlő is volt, aztán Gensler és Szélesy révén kezdett távolodni a ZTE (22-12). Ebből a különbségből a félidőhöz közeledve még rá tudott pakolni a hazai csapat és Vida hármasával 15 ponttal is vezettek.

A nagyszünet után aztán bedarálta a Vasast a zalai együttes. Közel 6 percig nem engedtek kosarat a vendégeknek, miközben 13 pontot szereztek. Vida kosaraival lassan 30 pont fölé nőtt a különbség a negyed végére (55-23). A záró negyedben már sok kérdés nem maradt nyitva, a hazaiak a lefújáskor vezettek a legnagyobb különbséggel, 38

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu