Jön egy újabb nagy falat
Nem túl fordulatos, de megint azt kell írnunk: újabb igen nehéz feladat előtt áll csapatunk. A minket ősszel legyőző Bajai Bácska lesz az ellenfelünk szombaton, a Törökbálinton 18 órakor kezdődő mérkőzésen.
Egy olyan csapat ellen mérkőzünk meg, akik novemberben legyőztek minket, pedig akkor még egy jelentősen bővebb játékoskerettel rendelkeztünk. A Baja pedig azóta tovább erősödött, például az A-csoportos Zalaegerszegből hazaigazolt, volt korosztályos válogatott Délity Bencével. Szombati ellenfelünk legeredményesebb játékosa, Hosszú Gergely a nyáron igazolt vissza Bajára, előtte négy évig a Pécsi VSK A-csoportos együttesében szerepelt. Két remek magas emberük, Mándity Máté és Ágfalvi Bálint is "életveszélyes". Az említettek mellett leginkább Fehér Csaba és Kancsár Zoltán szokott legtöbbet hozzátenni a Baja eredményességéhez.
Nálunk most szűk a keret, de kitűnő a csapatszellem. És ez az amivel az utóbbi hetekben bravúrt-bravúrra halmozott együttesünk. És ezért vagyunk most is bizakodók.
A külső nehézségeinket, a kisebb-nagyobb sérüléseket már nem is soroljuk. Inkább készülünk, és reméljük az újabb kis csodát.
Ismét várjuk szurkolóink támogatását, a buzdítás sokat jelent csapatunknak. Jöjjön ki tehát aki csak tud a szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésre, amely a szokott helyen, Törökbálinton a Bálint Márton Iskola sportcsarnokában lesz!
*****
Előtte az U20-as találkozó is a megszokott időpontban, 15:30-kor kezdődik. Ellenfelünk a bajnokság egyik legerősebb alakulata, amely ősszel 15 ponttal bizonyult jobbnak akkor együttesünknél. Mi azóta még tovább fiatalodtunk (mármint sajnos csak a játékosaink...), és kíváncsian várjuk, hogy egy ilyen jó ellenfél ellen mire lesznek képesek fiataljaink.