Jön a bajnokesélyes
Csapatunk a bajnokság legnagyobb esélyese, a Salgótarjáni KSE ellen hazai pályán játszik szombaton. Bár a papírforma szerint "fix 2-es" a mérkőzés, a mieink mindent megtesznek az országos meglepetésért.
A Salgótarján tavaly még az NB-I/A csoportjában szerepelt, és oda igyekszik most is. A tavalyi keretükből sok játékost sikerült megtartaniuk, sőt az előző évi NB-I/B-s bajnokságot a Jászberénynek megnyerő sportolók közül meghatározó játékosokkal tudták még tovább erősíteni együttesüket.
Ott maradt a kitűnő, rutinos center, Hartvich Tamás (37), a 3-4-es poszton játszó Kiss Károly (31), és három hátvéd, Kocsis Tamás (26), Sebők Tamás (34) és Szabó Zoltán (28). Jászberényből a remek irányítót, Surmann Pétert (27), testvérét a 2-3-as poszton szereplő Surmann Gábort (24) és két kiváló magasembert, Likár Pétert (27) valamint Godena Ferencet (38) szerezték meg. A téli szezonban pedig még tovább erősödött az NB-I/B-s szinten amúgy is bombaerős keretük az éppen tőlünk odaigazoló Gorski Jaroszlavval (32).
A zárójelbe tett évszámokból is jól látszik, hogy igencsak tapasztalt ellenféllel nézünk szembe szombaton, és a papírforma valóban az ellenfelünk számára kötelező győzelmet ígér. Annál is inkább, mert a Salgótarján három héttel ezelőtt könnyedén hódította el a Hepp Kupát, fölényesen győzte le a négyes döntőben az ellenfeleit.
No de nem azért igazi sportolók a mieink, hogy föltett kézzel álljunk neki a mérkőzésnek! Papírforma ide vagy oda, csapatunk minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy megnehezítse a bajnokság elsőszámú esélyesének a dolgát, és remélhetően jó, magas színvonalú mérkőzést láthat majd a közönség. A kissé szűk keretünkben egy sérültünk is van, Merza Domonkos térde még mindig nem jött rendbe, és kérdéses, hogy szombaton tudja-e vállalni a játékot. A többiek elszántan készülnek a szombati meccsre, és remélhetően Molnár István vezetőedző is kifőz valami olyan vendégvárót, ami rágósnak bizonyul a vendégeknek.
Fontos szerep hárul minden játékosunkra. Szabó Balázsnak minden korábbinál veszélyesebb légiveszélyt kell elhárítania, és ez csak akkor sikerülhet, ha kellő módon támogatja ebben Baross Kristóf, Nedelcu Gergő, és persze mindenki a csapatból. Irányítóink, Szarvas Gábor és Spiriev Olivér a bajnokság legeredményesebb játékmesterével, Surmmann Péterrel és a már említett másik hátvédekkel kell, hogy felvegyék a harcot. Hajmássy Péternek ezúttal is vezéregyéniségként kell játszania, Bihari Máté pedig a tőle megszokott all-rounder játékot kell, hogy magas szinten nyújtsa. Előre nem tudni, hogy fiatal tehetségeinknek, Fülöp Botondnak és Boinitzer Dávidnak ezúttal mekkora szerep jut, de az biztos, hogy ha pályára kerülnek, akkor minden másodpercben maximumot kell teljesíteniük.
Fotóink a keddi edzésen készültek, amelyen Molnár István és Molnár Tamás vezetésével már a Salgótarján elleni mérkőzés jegyében folyt a gyakorlás.
Szurkolóink támogatására minden eddiginél nagyobb szükségünk lesz, és nemcsak a kitűnő ellenfél miatt, hanem azért is, mert az NB-I/B-ben a Salgótarján rendelkezik a legnagyobb és legaktívabb közönséggel, és közülük sokan az idegenbeli mérkőzésekre is elkísérik csapatukat.
Várunk tehát mindenkit szombaton a 18 órakor kezdődő mérkőzésre, amely a szokott helyen, Törökbálinton a Bálint Márton Iskola sportcsarnokában lesz. Előtte az U20-as találkozó 15:30-kor kezdődik.