Újabb komoly erőpróba jön
A múlt héten a listavezető Bonyhádot meglepetésre legyőző Győr lesz csapatunk ellenfele szombaton a Törökbálint Sportcentrumban.
A vendégek mérlege a szezon elején rosszabb volt a vártnál, de ebbe erősen belejátszik, hogy technikai okok miatt az első nyolc mérkőzésüket idegenben játszották. Ráadásul többször is csak szoros mérkőzésen kaptak ki. A legutóbbi két fordulóban viszont két nagy győzelmet arattak, előbb az akkor harmadik helyen álló SMAFC majd a bajnoki címvédő és most is listavezető Bonyhád ellen nyertek.
Jó formában lévő ellenfelet fogadunk tehát szombaton, akik több olyan játékost is soraikban tudhatnak, akik nemrég még az NB-I/A csoportban szerepeltek. Gombás Gábor, mielőtt Győrbe igazolt, a Soproni KC egyik rendszeresen játszó tagja volt. Márkus Tamás a Kaposvár sportolója volt, majd Németországban játszott, és Gál Róbert is megfordult az A-csoportban, a Szolnok színeiben. De nem csak az A-csoportos múltjuk miatt emeltük ki őket, most is főként ők a győriek legeredményesebb játékosai. De a keretük többi tagja is kellő rutinnal rendelkezik.
No, és az ellenfél trénere az a Molnár István, aki az előző három szezonban a mi együttesünk vezetőedzője volt. Így aztán félig-meddig hazai pályán érezheti majd magát, és nyilván szurkolóink is szívesen látják viszont a közkedvelt "Kicsit".
De barátság ide vagy oda, győzelemmel szeretnénk lezárni az alapszakasz első körét. Az új esztendő első meccsén nagyszerűen játszott csapatunk, és remélhetően folytatódik a jó forma. És ha végig megfelelően tud összpontosítani Szarvas Gábor vezetőedzőnk együttese, akkor sikerülhet megőrizni hazai veretlenségünket.
A múlt héten nagy segítséget kaptak játékosaink a szurkolóktól, ezúttal is számítunk a biztatásra, sokat jelent a csapatnak!
A találkozó szombaton 17 órakor kezdődik a Törökbálint Sportcentrumban. A felnőttek után az U21-es csapatok mérkőznek, és ott is nagy küzdelem várható.