Jön a bronzcsata!
Szombaton 18:30-kor megkezdődik a két győzelemig tartó párharc az NB-I/B bronzérméért. Az ellenfél a tavalyi harmadik helyezett Bonyhád. Most aztán jöjjön mindenki drukkolni a csapatunknak!
A bajnoki kiírás értelmében a rájátszás után harmadik és negyedik helyen végzett csapatok helyosztót játszanak a bajnokság bronzérméért. A párharc két győzelemig tart. Az eddigi kitűnő szereplésünk jutalmaként az első mérkőzést hazai pályán játsszuk. A találkozó kezdési időpontja május 11., szombat, 18:30.
A második mérkőzés egy héttel később (május 17-én, pénteken) Bonyhádon lesz. Az esetleges harmadik találkozó helyszíne Törökbálint.
A tavalyi bronzérmes Bonyhádot a bajnokság kezdete előtt az egyik legnagyobb esélyesnek tartották, míg minket nem sokan vártak az élmezőnybe. Aztán csapatunk megnyerte a Nyugati csoportot, majd a rájátszásban a harmadik helyen végzett.
A Bonyháddal vívott mindkét mérkőzésünk szoros volt. Idegenben négy ponttal kikaptunk, míg itthon hat ponttal győztünk.
Az egész évben nyújtott teljesítménye alapján nagyon megérdemelné csapatunk az érmet, de egy ilyen kiélezett csatában bármi megtörténhet. Éppen ezért nagyon kérünk mindenkit, hogy jöjjön el, és teljes erővel biztassa, buzdítsa együttesünket, hogy sikerüljön egy éremmel megkoronázni az idei kitűnő szereplést!
Kérjük a szurkolókat, hogy legyenek ott legkésőbb negyed hétre, hogy már a bemutatáskor is érezzék játékosaink a közönség segítségét!