Jó mérkőzésen, jó ellenfelet győztünk le
A MAFC II. elnevezésű, számos, az NB-I/A csoportos MAFC keretéhez tartozó játékost felvonultató csapat otthonában, egy érdekes, jó mérkőzésen győzött az MTK Törökbálint együttese.
MAFC II. - MTK Törökbálint 71-82 (11-24, 27-19, 18-22, 15-17)
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok, 200 néző
A házigazdák minden, a szabályok szerint bevethető játékosukat benevezték az NB-I/A csoportos keretből is, így izgalmas mérkőzésre volt kilátás.
Kitűnően kezdtük a találkozót. Nagyszerűen védekezett a csapatunk, a támadó oldalon pedig elsősorban Bódi Ferenc volt ellenállhatatlan. Rögtön a meccs elején bevert három triplát, és egy közeli találata is volt, de a többiek is nagyszerűen játszottak. Az első negyedet mindkét térfélen szinte végig uralta az MTK Törökbálint, ami az eredményben is megmutatkozott (11-24).
A második játékrész viszont a hazaiaké volt. A mi támadásainkba több hiba is csúszott, kihagyások jelentkeztek a védekezésben, és a MAFC folyamatosan csökkentette a hátrányát, főként a kiválóan tüzelő Tursics Krisztián hármasai révén. A félidőre 5 pontra apadt az előnyünk (38-43).
A harmadik negyed meglehetősen hullámzóan alakult. A hazaiak tovább zárkóztak, sőt egyszer még a vezetést is átvették. Azonban a játékrész záró periódusa ismét vendégfölényt hozott, ebben az időszakban Bíró Bence villant meg többször is, és az utolsó szünetben 9 pontos vezetésünket mutatta az eredményjelző (56-65).
Hogy a csapatunk számára szinte hazai pálya hangulatát biztosító szurkolóink ne unatkozzanak, a befejező tízperc rögtön 5 MAFC ponttal kezdődött, és megint kezdhettük rágni a körmünket. A játékosok küzdelme mellett az edzők, Szarvas Gábor (MTK Törökbálint) illetve Garai Péter (MAFC) taktikai csatáját is érdekes volt figyelni. Csapatunkban mindig volt valaki, aki a fontos pillanatokban pluszt jelentett, egységesebbnek és hatékonyabbnak bizonyult együttesünk. Bár még egyszer 4 pontra visszazárkózott a hazai gárda (67-71), a közvetlen végjátékba már 7-8 pont előnnyel érkeztünk, amit okosan, taktikusan sikerült megőrizni, sőt egy kicsit még növelni is.
Jó meccs volt.
Jó, hogy a MAFC a teljes csapatával állt fel, és az elszántság mindkét fél részéről adott volt. A 23 pontot termelő Bódi valamint Wehner Zoltán rutinja sokat jelentett, Baross Kristóf pedig összességében sikeres csatát vívott a kb. 215 cm magas Timkóval. A 20 pontot dobó Bihari Máté a tőle megszokott harcosságával szorgosan gyűjtögette a lepattanókat is, teljesítménye nagy pluszt jelentett számunkra. Örömteli, hogy a szezon eddigi legjobb produkcióját láthattuk Bíró Bencétől, aki végre harcos volt a palánk alatt, és a dobásai is remekül sikerültek. Ha állandósítani (sőt fokozni) tudja ezt a teljesítményét, komoly értéke lehet együttesünknek. Jakab Péter ezúttal is magas hőfokon zakatolt, és Csempesz Balázs is okosan játszott. De néhány fontos megmozdulással a többiek is hozzájárultak az újabb MTK Törökbálint győzelemhez.
Szarvas Gábor vezetőedző: Nagyon értékes győzelmet arattunk a jó képességű játékosokból álló MAFC ellen. Győzni akarásban, csapatvédekezésben és taktikailag is felülmúltuk az ellenfelet. Nem estünk pánikba, amikor feljött a MAFC, mert biztosak voltunk a dolgunkban. Profi mentalitású, totálisan a feladatára fókuszáló, sikerre vágyó csapatom van, amire nagyon büszke vagyok.