Irány Nyugat!
Elkészült a bajnokság csoportbeosztása, amely szerint visszakerültünk a Nyugati csoportba, ahol egy igen kiegyensúlyozottnak ígérkező mezőny várja csapatunkat. Úgy tűnik, hogy az utóbbi évtized legerősebb NB-I/B bajnoksága elé nézünk.
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elküldte a csoportok beosztását. Az MTK Törökbálint csapatát átsorolták a Nyugati csoportba, úgy is fogalmazhatunk, hogy visszakerültünk a földrajzi helyzetünknek megfelelő oldalra.
A lebonyolítás módja némileg eltér az előző évitől. A szövetség 24-ről 20-ra csökkentette a csapatok számát. Ezért volt a szokottnál több kieső az előző évadban, és ezért kevesebb együttes között oszlódik meg játékosállomány. A játékosok koncetrálódása, a Kecskemét speciális helyzete, a Salgótarján B-ben indulása, a MAFC jelentős megerősödése, a Nyugati csoport kiegyenlítettsége miatt nagyon érdekes szezon elé nézünk, amelyre a jelek szerint a szokottnál is nagyobb figyelem irányul.
Az eddigieknek megfelelően a mezőny az alapszakaszban két csoportra bontva (Keleti- és Nyugati-csoport) játszik.
Az alapszakasz végén a két csoport 1-4. helyezettjei a rájátszást a felsőházban folytatják, és a keresztbejátszás során a másik csoport 1-4. helyezettjével két-két, azaz összesen nyolc mérkőzést játszanak. Mivel a csapatok az alapszakaszban elért összes eredményüket magukkal viszik, így a keresztbejátszás nyolc találkozójának eredményei hozzáadódnak az alapszakasz állásához. Az így kialakult sorrend után még helyosztókra is sor kerül, az 1-2. helyezettek játsszák a bajnoki címért a Döntőt, a 3-4. helyezettek pedig a bronzéremért csatáznak. E két párharc két-két győzelemig tart. A keresztbejátszás 5-6. helyezettjei a bajnokság ötödik helyéért, a 7-8. helyen végzettek pedig a bajnokság 7. helyéért kuparendszerben játszanak.
A Keleti és Nyugati csoportban 5-10. helyen végző együttesek a rájátszásban a bajnokság 9-20. helyért küzdenek tovább, mégpedig oly módon, hogy a másik csoport csapatai ellen két-két mérkőzést játszanak, és ezek az eredmények hozzáadódnak az alapszakasz összes eredményéhez.
A kiírásnak megfelelően a bajnok jogot szerez az NB-I/A csoportjában való indulásra, míg a 20. helyen végző gárda kiesik az NB-I/B-ből
A játékos keretekről pillanatnyilag rendelkezésünkre álló információink alapján a két csoport mezőnye jellegében meglehetősen eltérő.
Keleten négy igen erős csapat kiemelkedni látszik a mezőnyből. A Kecskemét valójában az A-csoportban indulhatna, de mivel a kosarasok kiváltak a Kecskeméti SE-ből, így elvesztették a jogot az NB-I/A-ban való indulásra. Inkább úgy döntöttek, hogy megtartva a magyar játékosaik java részét (köztük például a válogatott Wittmann Krisztiánt), egy év alatt feljutnak (valójában visszajutnak) a legmagasabb osztályba. A tavalyi bajnok Salgótarján pedig anyagi okok miatt nem vállalta az A-csoportot, és ők is az NB-I/B-be neveztek. Mellettük a Baja és az Eger tűnik egyértelmű favoritnak a felsőházi rájátszásba jutásra.
A többiek közül talán a Hódmezővásárhely nehezítheti meg leginkább e négyes dolgát, míg a többiek - legalábbis a várakozások alapján - szinte egy másik ligát alkotnak. Nem valószínű, hogy a Tiszaújváros, Óbudai Kaszások, Debreceni EAC, Nagykőrös és az újonc Mezőberény közül bármelyik is beleszólhatna a "nagyok" dolgába.
Teljesen más a helyzet a Nyugati-csoportban, sokkal kiegyensúlyozottabb a mezőny. Legesélyesebbnek az előző három bajnokságban két ezüstérmet és egy bronzérmet szerzett Bonyhád tűnik, amely a hírek szerint tovább erősítette amúgy is remek keretét. De a csoportban játszó együttesek zöme a felsőházi rájátszásra pályázik.
Természetesen mi is oda igyekszünk!
A Bonyhádon kívül a nagyon megerősített MAFC (ahol a válogatott másodedzője, Sabáli Balázs lett a tréner, és sok jó játékost szereztek meg), a tavalyi gyengélkedése után ismét élcsapati pozícióra vágyó Veszprém (ők is új edzővel, Kovács Nándorral, valamint több újonnan igazolt játékossal állnak fel), a szintén tovább erősített Győr, a mindig (különösen saját csarnokában) veszélyes Bp. Honvéd, a hagyományosan az élcsoportba tartozó Soproni MAFC, és a TF-Budapest is arra törekszik, hogy elrontsa azon elképézelésünket, hogy tavasszal a felsőházi rájátszásban szerepeljünk.
Mindössze két együttest hagytunk ki, de őket is csak azért, mert nem tudjuk, hogy végül is milyen kerettel indul a Pécsi EAC illetve a Kozármisleny játékjogán (!) szereplő Vasas.
A pontos menetrendet illetően folynak az egyeztetések, de úgy tűnik, hogy szeptember 28-án Veszprémben kezdünk. Érdemes figyelni a honlapot, amint tudjuk (hamarosan) feltesszük a mérkőzések időpontjait. Addig is javában folyik az alapozás. Molnár István vezetőedző irányításával egész augusztusban általában napi két edzéssel készültünk (benne "némi kis" atlétikus képzéssel), szeptembertől ez heti öt edzésre csökken (plusz néhány egyéni különmunka).
Az NB-I/B 2012/2013 évadjában szereplő csapatok:
Nyugati csoport: Bonyhádi KSE, Soproni MAFC-NYME, MTK Törökbálint, PTE-Pécsi EAC, Győr-SZOL SzE, TF-Budapest, Bp. Honvéd SE, Veszprémi ESC, MAFC, MKB Euroleasing Vasas.
Keleti csoport: Salgótarjáni KSE, Bajai Bácska FKE, EKF-Eger-HÉSZ SE, Nagykőrösi SKE, Kecskeméti TE KK, EnterHód Vásárhelyi KS, Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK, Óbudai Kaszások, Debreceni EAC, Mezőberény.