Interjú: Javában folyik a munka, megvan a program
Az MTK Törökbálint kosárlabda csapata kemény edzésmunkával készül a szezonra. A klub ügyvezető igazgatójával, Spiriev Attilával készült interjúból kiderül, hogy a tavalyi csapat gerince együtt maradt, de vannak változások is. Kialakult az alapszakasz bajnoki programja. A riportban az ellenfelekről és néhány más kérdésről is szó esik.
- Története eddigi legjobb eredményét produkálva bronzéremmel zárta az előző szezont az MTK Törökbálint együttese. Mikor kezdték meg a felkészülést a következő évadra?
Spiriev Attila: A felnőtt és az U21-es csapataink tagjai már július utolsó hetében megkezdték az alapozást. Az első héten "csak" három pátyi "homokozás" volt a program, de utána egész augusztusban hetente nyolc edzéssel készültek játékosaink.
- Vannak változások a keretben?
S.A.: Az előző bajnokságban bronzérmet nyerő együttes nagy részére most is számíthatunk Amint azt az előző évad végén már bejelentettük, az új vezetőedző Szarvas Gábor lett, aki az éremszerzésből főként még játékosként vette ki a részét.
Az éremkovácsok meghatározó játékosai közül Bihari Máté, Bódi Ferenc, Spiriev Olivér, Wehner Zoltán és Baross Kristóf is a vezetőedző rendelkezésére áll, és az előző szezon közben érkezett Csempesz Balázs és Bíró Bence is maradt a csapatnál. Fiataljaink közül Mostbacher Antal és az 1998-as születésű Máriás Gergely is a felnőtt keret tagja, csakúgy, mint a tavaly hozzánk igazolt, még nem egészen 19 éves Fleck Bálint.
Az 1996-os születésű Tóth Richárd, Major Gergely, Horváth Gergely trió elsősorban az U21 bajnokságban vitézkedhet, de lehet, hogy szerepet kapnak a felnőttek között is, és a 19 éves Fernengel Bálinttal valamint az USA-ból egy év után visszatérő 18 éves Takács-Varga Bendegúzzal is hasonló a helyzet.
Két új játékos érkezett, mindketten mezőnyposzton bevethetők. A 21 éves Jakab Péter, aki Nyíregyházáról jött hozzánk, megjárta az U16, U18, U20-as magyar válogatottakat, és többször pályára lépett már az NB-I/A csoportjában is. A mindössze 17 esztendős Horváth Kristóf Pápáról igazolt csapatunkhoz, és ő is korosztályos válogatott.
- Edzőmérkőzések is szerepelnek a műsoron?
S.A.: A kemény edzéseken kívül természetesen felkészülési mérkőzéseket is játszott együttesünk. Ezeken nem elsősorban az eredmény, hanem a feladatok gyakorlása volt a fő szempont. Veszprémben részt vettünk egy kétnapos tornán, ahol két győzelem mellett egy szoros meccsen kikaptunk a hazaiaktól. Ezt követően Budapesten, az NB-I/A csoportjában induló, ellenünk egy amerikai és egy görög légiós játékossal felálló MAFC ellen nyolcpontos vereséget szenvedtünk. Hazai pályán is játszottunk már egy mérkőzést, kis különbséggel győztünk a Tiszaújváros ellen. Múlt hétvégén a Honvéd csarnokában az Egerrel és az Oroszlánnyal mérkőztünk meg. Az egriek ellen, egy jó mérkőzésen, végig vezettünk, de a végjátékot elrontottuk és két ponttal kikaptunk. Másnap az Oroszlányt jó játékkal győztük le. Szerdán Óbudán játszottunk, hét ponttal legyőztük a hazaiakat. A szezon kezdetéig még lesz két felkészülési meccsünk, és persze további intenzív edzésmunka várja játékosainkat, akik így remélhetően jól felkészülten vágnak majd neki a bajnokságnak.
- Mikor kezdődik a bajnokság, ki lesz az első ellenfél, megvan-e már a bajnoki program?
S.A.: Igen, kialakult az alapszakasz programja. Hazai pályán kezdünk, mégpedig rögtön egy rangadóval. Október 4-én, szombaton 17 órai kezdettel a tavaly mindkét találkozónkon minket legyőző, a bajnokságot végül a hetedik helyen záró Pápai KC lesz az ellenfél. Náluk a legfőbb változás, hogy Kálmán László a Falco KC edzője lett, és abbahagyta az aktív játékot, viszont leigazolták a Falco csapatától a volt válogatott irányítót, Simon Lászlót, és szintén az A-csoportból, Körmendről érkezett hozzájuk Kutasi Gergely. Nagy meccsnek ígérkezik, reméljük szurkolóink győzelemre segítenek minket.
- Mit lehet tudni a mezőnyről?
S.A.: Az NB-I/A csoportból az NB-I/B-be igazolás szinte általános jelenséggé vált mostanában. Ennek egyik oka, hogy amellett, hogy az A-csoportos együttesek eleve három külföldivel állnak fel, mostanában még honosítanak hozzájuk csapatonként több külföldit is, úgyhogy szép lassan kiszorulnak a magyar kosarasok a honi top bajnokságból. Hogy ez jó-e? Szerintem így nehéz lesz ütőképes magyar válogatottakat kialakítani. Hiába van ugyanis sok honosított játékos, a FIBA szabályai szerint egy válogatottban csak egy ilyen játszhat. Ellenben így a fiataloknak igen nehéz lesz megfelelő játéklehetőséghez jutniuk az A-csoportban.
Viszont az NB-I/B évről-évre erősödik, és a híreket hallva úgy tűnik, hogy a következő bajnoki évad mezőnye még erősebb lesz, mint az eddigiek. Ellenfeleinkhez sorra igazolnak az A-csoportból a viszonylag nagy nevek, sőt már a B-csoportban is hallani honosításokról... Ez utóbbi már nonszensz, és remélem, hogy a kosárlabda szövetség megtalálja a módját, hogy megálljt parancsoljon ennek az utánpótlás-nevelésre igencsak káros hatású jelenségnek.
- Elmondható, hogy Bódin és Wehneren kívül meglehetősen fiatal kerettel vág neki a csapat a következő szezonnak. Milyen célkitűzéseik vannak a szezont illetően?
S.A.: Mivel erősnek és kiegyenlítettnek tűnik mezőny, érdekesnek és megjósolhatatlannak ígérkezik a legtöbb bajnoki találkozó. A sok átigazolás, honosítás következtében szinte kiszámíthatatlanná vált erőviszonyok, illetve a távlati céljaink miatt a következő szezonra nem konkrét helyezési célt tűztünk ki, hanem azt, hogy Szarvas Gábor szakmai irányításával olyan munkát végezzenek sportolóink, ami akár hosszabb távra megalapozhat egy sikeres csapatot, fejlessze játékosainkat, és lehetőséget teremtsen arra is, hogy minden mérkőzésünkön legyen esélyünk a győzelemre. Persze mindent megteszünk azért, hogy az élmezőnyben végezzünk.
- Van valami változás a lebonyolításban?
S.A.: A beosztásban vannak változások, de mi maradtunk a nyugati csoportban. A lebonyolítás részben hasonló lesz, mint az előző szezonban, azaz egy 22 fordulós alapszakaszban két csoportban (kelet, nyugat) mérkőznek meg a csapatok, mi a 11 nyugati-csoportba sorolt ellenfelünkkel játszunk 2-2 mérkőzést. Utána a nyugati illetve keleti csoport 1-4 helyezettjei a felsőházban, az 5-8. helyen végzettek a középső házban, míg a 9-12-ként végzettek az alsóházban folyatják a bajnokságot a rájátszásban. Változás viszont, hogy a rájátszás play-off rendszerű lesz, azaz két győzelemig tartó egyenes kieséses rendszerben zajlik majd a rájátszás. De erről még kissé korai részletesebben elmélkedni.
Érdekesség, hogy az alapszakaszban egy 1994-ben vagy később született játékosnak mindig pályán kell lennie a mérkőzések során, így az edzőknek ennek figyelembe vételével kell majd összeállítani a csapatokat, sőt így kell majd a cserék vonatkozásában is gondolkodni. Azt viszont nem értem, hogy ha az alapszakaszban ez a szabály, akkor ez miért nem vonatkozik a rájátszásra is? Beszéltem erről több klub edzőjével, vezetőjével, és ők is azon a véleményen vannak, hogy ha már az alapszakaszban ez a szabály, akkor sokkal helyesebb lenne, ha a rájátszás mérkőzései is így zajlanának.
- Mit tudni az ellenfelekről?
Az előző bajnokságot a B-Beton Bonyhád KSE nyerte meg, amely ezzel jogot szerzett az NB-I/A-ban való indulásra. Csakhogy részben a megfelelő csarnok hiánya, illetve anyagi korlátok miatt a tolna megyeiek nem tudták vállalni az indulást, így maradtak az NB-I/B-ben, és most is ők az egyik fő esélyesek.
Helyettük az ezüstérmes MAFC indulhat az A-csoportban. A fővárosi klub MAFC II. néven U23-as gárdájával indulhat az NB-I/B-ben is. Mivel augusztus végén a MAFC nyerte meg az U23 országos bajnokságot, és sok tagja az A-csoportban edződhet, így velük mindenképpen számolni kell.
A nyáron igen komoly erősítés zajlott a veszprémi alakulatnál. Több jónevű új játékos mellett a néhány évvel ezelőtt a bajnokságban rendszeresen a legjobb négy között végzett klub leigazolta például a 95-szörös magyar válogatott, magyar bajnok és többszörös érmes Kámán Tamást, aki Zalaegerszegről ment hozzájuk, de nemrég az ASE Paks csapatában is játszott. És még egy olyan kosarast igazolt a Veszprém, aki megfordult már a válogatottban is, Körmendről ment Veszprémbe Farkas Attila (2.08m). Rajtuk kívül egy karibi származású francia játékost és néhány magyart is szerződtetett a Veszprém.
Új részvevője is van a nyugati csoportnak, a most feljutott Oroszlányi SE Lions. A komoly szurkolótáborral rendelkező együttes cseppet sem újonc játékoskerettel vág neki a szezonnak, számos olyan játékosuk van, aki játszott már az NB-I/A-ban is, így például Tanács Attila, Kiss Károly, Ughy Albert, Keller Vidor, Hajmásy Péter (aki nálunk is játszott korábban), de van egy spanyol játékosuk is, és a nyáron leigazolták a volt válogatott Kiss Kornélt is, aki Kaposvárról érkezett Oroszlányba. Most pedig az a hír járja, hogy állítólag Gorzsás Krisztián is odaigazol a MAFC-ból. Szóval újonc ide vagy oda, igen erős a keretük.
Hagyományosan erős csapatot indít a Bajai Bácska FKE, és még két élvonalbeli klub U23-as gárdája is tagja a mezőnynek, a Pécsi VSK (PVSK-Kronosz Kiadó) és a Falco KC (ők Falco KC Szombathely II. néven indulnak).
A Soproni MAFC néhány évvel ezelőtt meg is tudta nyerni a bajnokságot, és a SMAFC-NYME ellen sokan megszenvednek, főleg Sopronban. A Pápai KC-ról pedig már korábban szóltam.
Az előző három szezonban a mi együttesünkkel szép sikereket elért Molnár István Győrben lett szakmai igazgató, és a hírek szerint ők is erősítenek. Nem sokat tudunk a Vasas játékosállományáról, de vélhetően ők sem lesznek könnyű ellenfelek.
Keleten is sok igazolásról hallani. A hírek szerint még tovább erősödött és az egyik legnagyobb favoritnak számít a Debreceni EAC. Átkerült a keleti csoportba és új játékosokat is igazolt (pl. a volt ELITE Basketes Moravcsik Áront) az előző bajnokság 4. helyezettje, a TF-Budapest. A Bp. Honvéd számos új igazolást is felvonultat (köztük egy spanyolt is), de az Óbudai Kaszások is rutinos sportolókkal erősített, és a már eddig is jó kerettel rendelkező Hódmezővásárhely is tovább javította állományát. A hírek szerint a Salgótarján és a Békés ipari mennyiségű honosított szerepeltetését tervezi. Az Egerből többen abbahagyták vagy eligazoltak, de új játékosaik is vannak, például az A-csoportosként és idegenlégiósként is tapasztalatot szrzett Szabó Péter. A Tiszaújvárost nemrég láttuk, hajtós, küzdős csapat. A többiekről egyelőre nem sok hírünk van, de úgy tűnik, hogy mindenki megpróbál igen ütőképes kerettel nekivágni az új szezonnak.
- Mit üzen a szurkolóknak?
S.A.: A felnőtt edzőként e szezonban debütáló Szarvas Gábor igen komoly munkával készíti sportolóinkat, és remélhetően ez majd az eredményekben is tükröződik. Tudjuk, hogy néhány rutinos játékoson kívül fiatal a keretünk, azt is tudjuk, hogy az ellenfelek sok jónevű játékost igazoltak, köztük külföldieket, ráadásul honosítottak is lesznek majd az ellenfelek között, de mi elsősorban a munkát tekintjük a legfontosabb eszközünknek, és óriási elszántsággal készül együttesünk. A hozzáállással, a küzdőszellemmel bizonyosan nem lesz gond. Eddig is egy szerethető együttes volt a mienk, és ezt csak fokozni akarjuk. Hálásak vagyunk drukkereink segítségéért, sokszor lendítették át csapatunkat a holtpontokon. Kérjük, várjuk továbbra is a biztatást!
Már az első bajnoki mérkőzésünkön nagy szükségünk lesz szerető közönségünk támogatására, ezért már most írja be mindenki a naptárába: október 4, szombat, 17 óra, Törökbálinti Sportközpont!
(A felnőtt csapat bajnoki programja az alapszakaszban ITT megtekinthető, míg az U21 alapszakasz menetrend ITT található.)