Inkább a bronzra hajtanak
Törökbálint – Molnár István szerint is kiemelkedik a Hepp-Kupa mezőnyéből a Kecskemét.
Pénteken és szombaton rendezik Győrben a Hepp-Kupa négyes döntőjét, ahol MAFC-Győr és Kecskemét – MTK-Törökbálint elődöntőket játszanak. Utóbbi együttes vezetőedzője, Molnár István honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy a tavaly még az élvonalban játszó Ivkovics-legénység kiemelkedik a mezőnyből, így az ő céljuk elsősorban az lesz, hogy a harmadik helyet megszerezzék.
- Az esélyek, illetve a realitások azt súgják, hogy a bronzmérkőzés jut majd nekünk, hiszen a Kecskemét kiemelkedik a mezőnyből. Igazából a csapatomtól már az is nagy fegyvertény, hogy idáig eljutottunk, a harmadik hely megszerzése szép zárása lenne ennek a sorozatnak. A másik párharcot abszolút kétesélyesnek érzem, a Győr hazai pályán elég erős, egy nagyon jó kezdő ötösük van, a MAFC viszont az a csapat a bajnokságban, akik a Kecskemét mellett a legtöbbet edzenek, ami azért sokat számíthat, és a bajnokságban is szépen szerepelnek. Külön pikantériája lehet egy fővárosi bronzcsatának, hogy egy hét múlva a bajnokságban is összecsap a két gárda – mondta Molnár István a BB1.hu-nak.