Hírmorzsák 2012-08-30 (8:30)


A Miamit már több ismert névvel (leginkább Chris "Birdman" Andersennel) összeboronálta a sajtó, most azonban úgy tűnik, hogy Sean Williams lesz a befutó. A Houston Rockets ugyanis kitette a keretéből a kiváló rugókkal megáldott erőcsatár-centert. A lépés várható volt, mivel ha augusztus 30-ig nem tették volna meg, Williams szerződése a teljes következő szezonra garantált kontraktus lett volna illetve mint egy lentebb olvasható hírből kiderül, a Rocketsnál nem is igazán volt már rá szükség.


A Miami mellett a Brooklyn is nézelődik. Noha a minap még arról szóltak a hírek, hogy (nem garantált szerződéssel) le fogják igazolni a Sacramento korábbi játékosát, Donte Greene-t, időközben kiderült: a játékos bokatörést szenvedett egy múlt szombati edzésen, így nem lehet megmondani, mikor lesz hadrafogható. A csapatnak azonban mellette is égető szüksége lenne csere-magasemberekre, a jelöltek: Eddy Curry (a korábban nagy tehetségnek tartott center tavaly a Miamiba tért vissza, de mindössze 14 meccsen lépett pályára annak ellenére, hogy jelentős súlyfeleslegtől szabadult meg) és Hilton Armstrong, akit korábban a New Orleans Hornets nagy reményekkel draftolt, azonban nem váltotta be a

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu