Hazai siker a SMAFC ellen
Remek első három negyed, sima hazai győzelem, három fiatalunk is először lépett pályára felnőtt bajnokin - röviden így foglalható össze a SMAFC elleni Törökbálinton megvívott győztes mérkőzésünk.
Mindkét csapatban voltak hiányzók. Nálunk Spiriev Olivér és Fülöp Botond a vírusokkal küszködött otthon, de Bihari Máté és Tóth Richárd is éppen csak (majdnem) felgyógyult a mérkőzésre. Ehhez képest Bihari az első perctől fogva tarthatatlanul játszott, és vezérletével csapatunk egy pillanatnyi esélyt sem hagyott a Sopronnak.
MTK Törökbálint - Soproni MAFC-NYME 77-63 (20-12, 20-8, 16-11, 21-32)
Törökbálint, Bálint Márton Iskola sportcsarnoka, 100 néző
Talán a Forma-1 döntő futamának egyidejűsége miatt a szokottnál kissé kevesebb néző előtt kezdődött a szezon második hazai bajnoki mérkőzése.
Az első két perc Bigi-showkét aposztrofálható, ugyanis pontosan kettő perce folyt a találkozó, amikor Bihari Máté megszerezte 10. pontját. Ezt rögtön kettővel meg is toldotta, úgyhogy ő szerezte csapatunk első 12 pontját. Az állás ekkor 12-5 volt. No persze ehhez az is kellett, hogy a többiek remekül aládolgozzanak. Az első negyed után 20-12 volt az állás.
Kicsit megijedtünk, amikor Szarvas Gábor megcsúszott, és fájlalta a bokáját, de szerencsére nem lett nagyobb baj az esetből. Molnár István azért óvatosságból pihentette őt, így egy ideig Wehner Zoltán irányította a csapatot. A kitűnő kosaras ezt a számára szokatlan feladatot is derekasan megoldotta. Egyre nőtt az előnyünk, és a félidőben 40-20-ra vezettünk.
A harmadik játékrészben folytatódott a kitűnő védekezésünk, amit jól mutat, hogy az első három negyedben összesen 31 pontot kaptunk. Az etap vége felé újoncot avattunk: a 16 éves Tóth Richárd kupamérkőzésen már játszott a felnőtt csapatban, de bajnokin most lépett először pályára. A harmadik negyedben gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés, a záró negyed előtt 56-31-et mutatott az eredményjelző.
A negyedik negyed elején dobtunk még gyorsan hat pontot. Előbb a meccset majdnem végig a pályán töltő, és hasznosan, ponterősen játszó Merza Domonkos dobott két duplát, majd Szarvas Gábor toldotta meg pontjaink számát még kettővel. Így nyolc perccel a vége előtt éppen kétszer annyi pont szerepelt a hazai, mint a vendég együttes neve mellett (62-31). A záró nyolc percben aztán eggyel több pontot (32) kaptunk, mint addig összesen (31). De ekkor ezt már senki nem bánta (és nem is sokat tett ellene). A biztos győzelem mellett inkább annak örültünk, hogy még két újoncot avathattunk: a szintén 16 éves Takács-Varga Bendegúz és a 17 esztendős Fernengel Bálint is most először játszott felnőtt bajnoki találkozón. Előbbi rögtön egy gólpasszal, utóbbi egy szép középtávoli kosárral tette le a névjegyét. Horváth Bence is sokat játszott, és ő is kivette a részét a győzelemből.
A sikerrel egy újabb lépést tettünk a célunk érdekében, ami az, hogy az alapszakasz végén a nyugati csoport legjobb négy együttese között legyünk, és a felsőházi rájátszásba kerüljünk.
Molnár István vezetőedző: Mindkét csapatból hiányzott két kulcsjátékos, így egy teljesen más taktikával léptünk pályára. Ezt három negyeden keresztül sikerült sikeresen megvalósítani. Örültem, hogy az utolsó negyedben minden fiatal pályára tudott lépni, még ha így az ellenfél kozmetikázni is tudta az eredményt.
(Fotó: Bodrogi Dávid)