Hajmásy szárnyal a B csoportban

Az MTK Törökbálint bedobója 39/33-as pontmutatóval zárta a hétvégét.

A hétvégén a 13. fordulót rendezték a másodosztályban. Keleten az MTK Törökbálint együttese idegenben aratott 107-89-es győzelmet a DEAC ellen. A 18 pontos sikerből Hajmásy Péter 39 ponttal vette ki a részét. A tavaly még a Falcóban játszó bedobó nem akármilyen teljesítményt nyújtott: 11 triplát süllyesztett el a debreceniek gyűrűjébe.

– Nem reális a debreceniek tabellán elfoglalt helyezése, hiszen az nem tükrözi a valódi tudásukat. Fiatal csapatuk van, kellemetlen stílusban játszanak, sok csapatot megszorongattak már – mondta a BB1.hu-nak Hajmásy. – Bár bégül 18 ponttal nyertünk, de csak az utolsó 5 percben dőlt el a meccs. Nagyon örülök, hogy nekem is jól megy a játék, de azért ehhez keményen kell dolgoznom. Hétről hétre megfelelő játéklehetőséghez jutok. Teljesen más úgy pályára lépni, hogy élvezem a bizalmat. Jól érzem magam a B csoportban, de amint lehet, mennék vissza az élvonalba. Megteszek mindent annak érdekében, hogy ez sikerüljön. Folyamatosan edzek, nem akarok semmilyen téren leállni. Ezt az évemet felhasználom arra, hogy fejlesszem azokat az elemeket, amikben kisebb lemaradásaim vannak. Az edzéseken kívül külön is készülök, gyakorlok.

Forrás: 
BB1.hu
Játékos: