Három meccset játszottak pénteken

Három meccset játszottak pénteken a férfi másodosztályban, mindegyiken vendégsiker született. Győrben rangadót rendeztek. A nyugati csoport első két helyezettjének  összecsapásán - bár félidőben még 6 pontos hátrányban volt - egy káprázatos egyéni teljesítménynek köszönhetően 14 ponttal győzött az Oroszlány. Debrecenben hatalmas meglepetés született, az Eger nyerni tudott a DEAC otthonában, sz MTK Törökbálint pedig a második negyedtől uralva a játékot Pápán diadalmaskodott.

Motax-Pápai KC - MTK Törökbálint 74-91 (24-20, 12-23, 16-24, 22-24)

Hárman egy csapat ellen - röviden így lehetne summázni a vendég MTK magabiztos sikerével végződő pápai találkozót. 

Lendületesen, jól kezdett a Pápa, amely a Nikola Majics (27/9 pont, 5 lepattanó), Kálmán László (17/6 pont, 9 gólpassz), Keresztes Rafael (12 pont, 5 lepattanó) trió vezérletével 15-8-ra vezetett a nyitó szakasz közepén. A szakasz második felétől előbb kiegyenlítetté tette a játékot az MTK, majd fokozatosan átvette az irányítást.

A Pápában az előbb említett trió mellé érdemben nem tudott senki felnőni, a többiek közül senki nem jutott 5 pont fölé. A vendégek viszont igazi csapatként kosárlabdázva Horváth Kristóf (20/12 pont, 4 lepattanó), Jakab Péter (20/6 pont, 5 lepattanó, 8 kiharcolt fault), Boinitzer Dávid (20/3 pont, 8/9 mezőnyből, 7 lepattanó, 3 szerzett labda), Szabó Tibor (14 pont, 5 lepattanó) és Bihari Máté (11 pont, 3 lepattanó) ötösfogat tagjainak jó játéka révén a második negyedben ledolgozták hátrányukat, s fordítottak, szünet után pedig továbbra is az ő akaratuk érvényesült, így meglepő(en), magabiztos, de teljesen megérdemelt győzelmet arattak.

Forrás: 
kosarsport.hu