Győzelemmel zártuk az évet
A csapatunkra jellemző módon az utolsó mérkőzésen is a végsőkig küzdöttünk, ami egy hétpontos győzelemre volt elég a SMAFC ellen. Így az NB-I/B hatodik helyén végeztünk. Ez sportszervezetünk eddigi legjobb bajnoki helyezése.
MTK Törökbálint - SMAFC-NYME 85-78 (21-27, 18-23, 29-14, 17-14)
Törökbálint, Bálint Márton Iskola Sportcsarnoka, 100 néző
Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, 6-0-ra elhúztak a soproniak. Utána, többek között Hajmásy Péter tripláinak köszönhetően, egy kicsit feljöttünk, de az első negyed végére megint beállt a hatpontos hátrány (21-27).
A második játékrészben is csak futottunk az eredmény után. Amellett, hogy nem működött a védekezésünk, a támadások során is számos hibát vétettünk. Ötven kapott ponttal nem csoda, hogy jelentős vendég előnnyel zárult az első félidő (39-50).
Fordulás után eleinte még tovább romlott a helyzetünk, és már 15 ponttal is vezetett a SMAFC. Aztán végre megindultunk. Egyre-másra védekeztük ki a soproni akciókat, és fejeztük be sikerrel az ellenakciókat. Szarvas Gábor a hátára vette a csapatot, Bihari Máté pedig keresztül-kasul száguldozott a pályán. Baross Kristóf is elemében volt. Ekkor fantasztikusan játszott a csapat, és fokozatosan közelebb lopakodtunk, majd befogtuk a vendégeket. Sőt a negyed végén már átvettük a vezetést (68-64). Ami viszont rossz hír volt, hogy Szabó Balázs bokája kifordult, és a rutinos center már nem is tudott visszatérni a játéktérre.
A záró etapban végig vezettünk, és egyre közelebb kerültünk ahhoz, hogy a Sopronban összeszedett kilencpontos hátrányt ledolgozzuk. De valami mindig közbejött. Hol Szarvas Gábor esett ki egy időre - egy összeütközés során megsérült az orra, és időbe telt mire sikerült a vérzést elállítani -, hol egy-egy "érdekes" ítélet akadályozott minket, hol csak egyszerűen becsúszott egy-egy hiba. Szó szerint az utolsó másodpercig küzdöttek játékosaink, és majdnem sikerült elérni az áhított kilencpontos különbséget.
Végül "csak" a győzelemnek örülhettünk, de a lelkes szurkolók, akik végig remekül biztatták a mieinket, így is ütemes "Szép volt fiúk!" skandálással hálálták meg együttesünknek a győzelmet, és egyben a bajnokság során nyújtott produkciót.
Végeredményben tehát a bajnokság 6. helyét szereztük meg, ami az eddigi legjobb szereplésünk. Persze akár lehetett volna jobb is, de az ismert körülmények miatt benne volt a pakliban egy ennél sokkal kevésbé sikeres produkció is.
Bár az edzések nem állnak meg teljesen, sérültjeinknek végre lesz ideje, hogy teljesen felépüljenek, meggyógyuljanak, és reméljük, hogy játékosaink közül minél többen a következő bajnoki idényben is erősítik majd csapatunkat. De ez már egy másik, egy későbbi téma...
Gratulálunk az egész éves teljesítményhez!
Molnár István vezetőedző: Ezen mérkőzésen is két ellentétes félidőt játszottunk. Sajnos egy nagyszerű találkozón nem tudtuk ledolgozni hátrányunkat. Ennek ellenére büszke vagyok a csapat mai teljesítményére is. Igazán csak az tudja értékelni ebben a félévben elért eredményünket, aki végig együtt élt velünk. Kevesen voltunk, sok sérültünk volt. Úgy gondolom, hogy mind a játékosok, mind a vezetők, szurkolók és jómagam is mindig jó érzéssel fogunk visszagondolni erre az időszakra. Az alapot leraktuk, amire a várat fel lehet építeni.