Győzelemmel kezdtük a bajnokságot
Néhány percnyi bizonytalankodás után magához ragadta csapatunk a vezetést, és biztos, 25 pontos győzelmet aratott a Soproni MAFC ellen.
MTK Törökbálint - Soproni MAFC-NYME 84-59 (22-14, 20-16, 27-13, 15-16)
Törökbálint, Bálint Márton Iskola és Sportközpont, 250 néző
A felkészülési mérkőzések többségén remekül játszó irányító, Spiriev Olivér bokája a bajnoki rajt előtti utolsó edzésen megsérült, így ő sajgó bokával és lélekkel csak a kispadról nézhette csapatunk első bajnoki találkozóját az új törökbálinti sportcsarnokban. Viszont az egy hónappal ezelőtt térdműtéten átesett Bihari Máté már bevetésre ("95 %-os") készen állt.
A résztvevők bemutatása előtt a jelenlévők néma felállással emlékeztek Vetési Imrére a soproniak közelmúltban elhunyt mesterére.
Ezután Dr. Deutsch Tamás, az MTK elnöke, és Turai István, Törökbálint polgármestere köszöntötték a résztvevőket, és sok sikert kívántak a sportolóknak, különösen persze a hazai játékosoknak.
Bár az új csarnok első bajnokiján mienk volt az első rádobás, Szarvas Gábor kísérlete sajnos célt tévesztett. Ezután többen is próbálkoztak, majd Csaplár-Nagy Arnold, a soproniak 210 centis óriása szerezte az első hivatalos pontokat. Az első törökbálinti kosár Bihari Máté nevéhez fűződik.
A lelkes hazai szurkolótábor remekül biztatta csapatunkat, de az elején bizony döcögött a szekér. Az első negyed közepéig két-három ponttal a vendégek vezettek, és mi maximum az egyenlítésig jutottunk. Hájer Ádám beállása új lendületet adott a játékunknak, és a játékrész utolsó három percében Fülöp Botond, Wehner Zoltán és Bódi Ferenc pontjai révén nyolcpontos előnnyel zártuk az első tíz percet (22-14).
Fokozatosan kijött a két együttes közötti tudás különbség. Bár a félidőben "csak"12 pontos előnyt könyvelhettünk el, látszott, hogy jobbak a mieink (42-30).
A nagyszünetben előbb dobóverseny volt a gyermekek számára, majd a törökbálinti Gergely Glória szórakoztatta a közönséget látványos, kitűnő bemutató gyakorlatával. Glória Fit-Kid Junior Európa Bajnok és többszörös felnőtt és utánpótlás Magyar Bajnok is. Ezúton is további sok sikert kívánunk neki, és köszönjük a produkcióját!
A második félidő első öt percében aztán végképp sikerült eldönteni, hogy kié lesz e találkozón a győzelem (annak ellenére, hogy két centerünk, Baross Kristóf és Radovics Richárd 10 illetve 9 percnyi játék alatt kipontozódott). Csapatunk egy 16-2-es rohanást mutatott be, amiből Szarvas és Wehner hat-hat ponttal vette ki a részét. Ekkor a védekezésünk is jól működött, nem véletlen, hogy a vendégek csak egy kosarat tudtak szerezni. Az 58-32-es állás után meglehetősen "beállt" a mérkőzés. A felek szerezgették a pontokat (Wehner összesen 21-ig jutott), de valahogy olyan érzése támadt a nézőnek, hogy mindkét csapat tudatában volt annak, hogy a mérkőzés hátralévő része valójában formalitás. Nálunk pályára került a 19 éves Mostbacher Antal és két 17 éves: Major Gergely és Tóth Richárd is. Így a 18 éves, junior válogatott Fülöp Botond mellett három más feltörekvő tehetség is lehetőséget kapott a felnőttek között.
Végül szépen "lecsorgott" az utolsó játékrész, ami után a nézők nagy tapsban részesítették csapatunkat, akik ezt illendően meg is köszönték. És a tavaly bevezetett, immár hagyományos örömtánc ezúttal sem maradt el.
Molnár István vezetőedző: Örülök annak, hogy Törökbálinton ilyen sokan voltak kíváncsiak magára a kosárlabdára, és természetesen a mi csapatunkra. Mi csak a felét nyújtottuk annak, ami elvárható, de megyünk előre.
(Fotó: Botond Ádám)
(B. Blaha Judit fénykép összeállítása IDE KATTINTVA megtekinthető.)