Győzelem az alapszakasz zárásaként, a Salgótarjánt kaptuk a rájátszásban
Győrben is győzni tudott az MTK Törökbálint, és ezzel a teljes NB-I/B mezőnyéből a legjobb mérleggel zárta csapatunk a bajnokság alapszakaszát. Egy igen erős ellenfél, a nemzetközi kerettel rendelkező Salgótarján lesz a rájátszás első körében a mieink ellenfele.
SzE Győr - MTK Törökbálint 61-81 (16-12, 12-25, 14-16, 19-28)
Győr Városi Egyetemi Csarnok
Jól kezdtük a mérkőzést (7-2), de egy fék következett, és az első negyed után a hazaiak vezettek (16-12). A második játékrészben fokozatosan elhúztunk, és a félidőben már 9 pontnyi előnyt könyvelhettünk el (28-37).
A második félidőben sem tudott közelebb kerülni a Győr, és csapatunk magabiztos győzelemmel, az egész bajnoki mezőnyből a legjobb mérleggel zárta le az alapszakaszt.
Következik a rájátszás. Mint kiderült, a play-offban a Salgótarján lesz a mieink ellenfele. A nemrég még az A-csoportban is megfordult nógrádiak a bajnokság elején bukdácsoltak, aztán számos új igazolással és honosításokkal nagyon megerősítették keretüket, és nagy hajrával bekerültek a rájátszásba. Sokan az egész mezőny legerősebb játékosállományaként tekintenek rájuk. Szabó Péter és Madár András révén (a Szolnok illetve az Albacomp színeiben) az A-csoportban is komoly szerepet játszott hátvédekkel rendelkeznek, és miközben az NB-I/B-ben a szabályok szerint (elvileg) csak egy külföldi szerepeltethető, a Salgótarján keretében, honosítások révén, hét (!) olyan játékos neve található, akik nem a mai Magyarországon születtek. A bajnokság legnagyobb részében még szerbként játszó center, Nikola Tutus is a honosítottak listájára került, így hat honosított játékos és egy frissen igazolt új külföldi, a szerb center, Dusan Vuleticet kompletírozza a nemzetközi különítményt.
Salgótarjánban a nézők nagyon szeretik a kosárlabdát, és a szurkolóik erősen biztatják is a piros-feketéket, a mi drukkereink támogatása pedig a mi játékosaink számára jelent sokat. Úgyhogy nagy meccsekre van kilátás a legjobb négy közé jutásért. A párharc két megnyert mérkőzésig tart. A furcsa - csak ebben a bajnoki küzdelemben bevezetett - szabály értelmében, az esetleges 1-1 állásnál nem az alapszakaszban elért helyezés, hanem az első két meccs gólkülönbsége határozza meg, hogy a döntő mérkőzést melyik fél játszhat hazai pályán. És van egy szakmailag érthetetlen változás is az alapszakasz szabályaihoz képest: a play-offban már nem kell egy 1994-ben vagy később született játékosnak a pályán lenni. Szerintünk vagy az alapszakaszban sem, vagy a play-offban is! Mert így olyan, mintha az alapszakasz és a rájátszás két külön bajnokság lenne.
De hagyjuk most a versenykiírás furcsaságait, inkább készüljünk gőzerővel a Salgótarján elleni derbikre. Az első találkozó április 18-án lesz Salgótarjánban, a második meccs pedig április 24-én lesz Törökbálinton. Hogy lesz-e harmadik találkozó (és ha igen, akkor hol), az majd csak Törökbálinton derül ki.
Szarvas Gábor vezetőedző: A mai győzelmünk méltó lezárása volt az alapszakasznak. Csak a győzelemre összpontosított mindenki, hajtottunk, harcoltunk becsületesen a ránk jellemző módon. A rájátszásban a Salgótarjánt kaptuk. Ők másképpen akarnak sikeresek lenni, mint mi: ők főként a kész játékosok igazolásában, a honosításban, a külföldiekben hisznek, mi elsősorban a meglévő értékeinkre, a Magyarországon nevelkedett játékosokra, a fiatalok képzésére és persze a kemény edzésekre építünk. Gratulálok a csapatnak az alapszakaszban nyújtott teljesítményéhez, kezdődhet az idei "második" bajnokság!
Az alapszakasz nyugati csoport végeredménye:
pont | gy. | v. | dob. | kap. | ||||
1. | MTK Törökbálint | 41 | 19 | 3 | 1903 | 1549 | ||
2. | Metal-Work Bonyhádi KSE | 39 | 17 | 5 | 1896 | 1590 | ||
3. | Motax-Concordia KC Pápa | 35 | 13 | 9 | 1719 | 1767 | ||
4. | Bajai Bácska FKE | 35 | 13 | 9 | 1800 | 1724 | ||
5. | HOYA - Pannon Egyetem Veszprém | 34 | 12 | 10 | 1754 | 1714 | ||
6. | OSE Lions | 33 | 11 | 11 | 1702 | 1697 | ||
7. | Falco II. | 32 | 10 | 12 | 1780 | 1772 | ||
8. | MAFC II. | 31 | 9 | 13 | 1645 | 1856 | ||
9. | Széchenyi Egyetem Győri KC | 31 | 9 | 13 | 1649 | 1725 | ||
10. | SMAFC-NYME | 30 | 8 | 14 | 1626 | 1705 | ||
11. | PVSK-Kronosz Kiadó | 28 | 6 | 16 | 1685 | 1861 | ||
12. | MKB-Euroleasing Vasas | 27 | 5 | 17 | 1569 | 1768 |