Folytatódhat az Elite-csoda
Március 11. 16. óra: Tiszaújvárosi Tisza Tv-Phoenix KK - MTK Törökbálint
A férfi kosárlabda NB I/B. keleti csoportjában az MTK Törökbálint vasárnap Tiszaújvárosban lép pályára. Az ellenfél a 11 csapat közül a 7. helyen áll, elvben könnyebb begyűjteni ellenük a két bajnoki pontot, mint a Kecskeméti Főiskola vagy Nagykőrös csarnokában, ahol ez az elmúlt hetekben sikerült.
A Baja elleni hosszabbításos győzelem lelkileg vélhetően nem tett rosszat az „Elite-nek”, amely egyre nagyobb érdeklődést kelt azzal, hogy a megfogyatkozott játékoskeret hetek óta a maximumot hozza, szorgosan gyűjti a győzelmeket és nem engedi át a csoport második helyét. Ha az eddigi 8 meccses győzelmi szériához egy kilencedik is hozzájönne, az alapszakaszbeli szereplésről a hátralévő két mérkőzéstől függetlenül csak felsőfokban lehetne beszélni.
A végére marad ugyanis a két nehézsúlyú ellenfél: idegenben a Salgótarján, majd otthon az Eger. Könnyű győzelem azonban – főként idegenben – nincs! A tiszaújvárosi siker is értékes lenne.