Fenevadak Törökbálinton

Az erős kerettel rendelkező, számos volt NB-I/A csoportos játékossal felálló Oroszlány SE Lions elleni szombati törökbálinti mérkőzés lesz az MTK Törökbálint számára 2015 első bajnoki megmérettetése.

Második helyezett az NB I/B Nyugati-csoportjában az MTK férfi kosárlabdacsapata, két fordulóval a szezonzáró előtt. November 8-án, Baján szenvedett minimális egypontos különbségű vereséget az együttes, majd december 19-én, Bonyhádon nem sikerült nyerni. A többi összecsapását sikerrel hozta a gárda, ilyeténképpen Törökbálinton még százszázalékos. Csakis a győzelem lehet a cél az oroszlánok ellen is. Összességében kilenc meccsen hét győzelem született. Végeredményben elmondható, csupán a másik két dobogóstól kapott ki a legénység – tőlük is csak idegenben.

Az oroszlányiak fényes múlttal büszkélkedhetnek, komoly ellenlábasai voltak a hetvenes évek hegemón katonacsapatának, a Honvédnak is. Mára odaveszett a bajnak a nehéziparkultusz, a magyar szén legendája, meg a vájárhősök emléke is, alig jut a sportra. A kosárklub a másodosztály derékhadát erősíti, de egyáltalán nem veszélytelen. Képes idegenben is győzni.

Az NB I/B-ben az Oroszlány rendelkezik az egyik legnagyobb és legjobb szurkolói csoporttal, akik közül sokan az idegenbeli meccseikre is rendre elkísérik övéiket. Vélhetően így lesz ez most is, kettőzötten kérjük szurkolóinkat, hogy segítsék hozzá ezúttal is sikerhez az egyesületet a szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzésen!

 

Forrás: 
mtk.hu