Felőröltük a Győr ellenállását
Az első félidőben jól tartotta magát a Győr, de a nagyszünet után fokozatosan az eredményben is tükröződött a két csapat közötti tudáskülönbség, így újabb magabiztos győzelmet aratott együttesünk.
MTK Törökbálint - GYŐR-SZOL SzE 98-71 (20-19, 23-19, 20-12, 35-21)
Törökbálint, Bálint Márton Iskola és Sportközpont, 150 néző
A megbetegedett Hájer Ádám hiányzott a megszokott keretből, míg a Győr a nemrég igazolt Helmeczi Andrással megerősödve várta a találkozót.
Az első negyed fej-fej melletti küzdelmet hozott, egy pontos előnnyel zártuk a játékrészt (20-19). Nálunk különösen Bódi Ferenc volt elemében, aki egyre másra süllyesztette el a triplákat a vendégek gyűrűjében. A második etapban sem tudtunk jelentősen elhúzni, de a "csak" 5 pontnyi különbség (43-38) ellenére érződött, hogy ha a saját játékunkat tudjuk játszani, nem lehet gond a mérkőzés megnyerésével. Az első félidőben riadalmat okozott, hogy egy ütközés után mintegy egy perccel Bihari Máté rosszul lett, erősen szédült, és cserét is kellett kérnie. Szerencsére nem volt nagyobb baj és "Bigi" vissza is tudott állni.
A második félidőben felpörgött a játékunk, és fokozatosan elhúztunk. A negyed derekán már 12 pontra duzzadt az előnyünk (52-40). Ekkor újabb ijedtségre volt okunk, amikor Spiriev Olivért könyökölte le (nem szándékosan) egy győri játékos a szeme fölött. De hál' Istennek néhány perc jegelés után, jókora duzzanattal Olivér is folytathatta a mérkőzést. Közben a harmadik negyed végére újabb egy ponttal növeltük az előnyt (63-50).
A záró tízpercben tovább folytatódott a törökbálinti együttes dominanciája, és a 100 dobott pont is kishíján meglett (98-71).
Bódi Ferenc újabb törökbálinti "egyéni csúccsal" 34 pontig jutott, és közben a lepattanókat is szorgalmasan gyűjtögette (9). Rajta kívül Wehner Zoltán, Spiriev és Bihari jutott kétszámjegyű dobott pontig, de a háromból három triplát bevágó Csempesz Balázs is alig maradt el ettől. Szarvas Gábor ezúttal főként az előkészítésben volt igazán eredményes, 10 gólpasszig jutott. Ismét hasznosan játszott Baross Kristóf, aki ezúttal is a játék számos olyan elemében járult hozzá a sikerhez, ami a statisztikai lapon nem jelenik meg, de a csapat teljesítményét nagyban növeli. Spiriev egy nagyon komplett produkciót nyújtott: jól védekezett, 12 pontot dobott, 11 gólpasszt adott, lekapott 6 lepattanót és a kiharcolt faultokban is jeleskedett. A meccs végén beállt Mostbacher Antal nem lacafacázott, két perc alatt bedobott egy triplát és két büntetőt. Új játékost is avattunk, a Budafokról a héten átigazolt 18 esztendős Fleck Bálint is pályára léphetett, és rögtön pontot is szerzett.
A győzelemmel újabb lépést tettünk a nyugati csoport legjobb négybe kerüléséért. Most viszont egy elég "brutál" sorozat következik. A következő meccsre ahhoz a Veszprémhez megyünk, amely pénteken kishíján legyőzte a Bonyhádot, 37 percig vezettek a ligaelső ellen. Utána jön hozzánk a TF-Budapest, amelytől az első kanyarban egy ponttal kikaptunk - lesz tehát miért visszavágnunk. Majd az alapszakasz egy nyolc nap alatti három idegenbeli meccses szériával zárjuk, méghozzá a csoport élcsapatai közé tartozó Baja, Pápa illetve Bonyhád ellen játszunk. Jól állunk tehát, de a neheze még csak most jön.
Molnár István: Az első félidőben több játékosunk csak a mezét rakta ki a pályára. A másodikban, amikor mindenki bele is bújt a mezbe, akkor már jobban teljesítettünk. Ez figyelmeztető jel kell, hogy legyen az elkövetkezendő mérkőzésekre.