Ezúttal elmaradt a bravúr
Másfél negyeden keresztül egálban tartottuk a mérkőzést Salgótarjánban, de utána elfogytunk.
Ezzel megszakadt a szenzációs, kilencmeccses győzelmi sorozat, amivel minden korábbi várakozást felülmúlt a csapatunk, és amiért maximális dicséret és tisztelet jár.
Salgótarjáni KSE - MTK Törökbálint 94-62 (19-19, 23-13, 26-6, 26-24)
Salgótarján, Városi Sportcsarnok, 500 néző
Fokozható-e az a bravúrsorozat, amivel szinte mindenkit meglepett a december végén megfogyatkozott, és azóta sikert sikerre halmozó csapatunk? Ez volt a kérdés a bajnokesélyes Salgótarján elleni vendégszereplésünk előtt. Bár a válasz a fentiekből egyértelmű, egyetlen rossz szó sem érheti játékosainkat illetve a szakmai stábot. Küzdöttünk, amíg bírtuk, de az első félidő végére megtörtünk.
Számítottunk arra, hogy a híresen lelkes salgótarjáni "B-közép", és velük együtt a szépszámú helyi közönség fergetegesen drukkol majd az övéinek, és ez így is történt. Ami viszont sajnálatos, hogy már a meccs előtt, és utána folyamatosan, a kultúrkör néhány prominense minősíthetetlenül pocskondiázta játékosainkat, különösen Hajmásy Pétert. Kár, hogy e néhány fő követőkre talált a szidalmazásokat illetően, pedig a közönség nagyobb részére nem e szurkolói stílus volt jellemző.
A feszült hangulatban kezdődött mérkőzés első negyedében remekül tartotta magát együttesünk, sőt többször is sikerült a vezetést megszerezni. Igén rosszul érintett viszont minket, hogy Hajmásy Pétert az ítéletek is megtalálták. Miután két gyors faultot fújtak rá, az igen provokatívan viselkedő Surmann Gáborral együtt egy kettős technikait is kapott. Az ifjabb Surmannról egyébként érdemes megjegyezni, hogy rendszeresen alááll a dobáskor felugró játékosoknak, ami nagyon sérülésveszélyes, hiszen a dobó nem arra koncentrál, hogy a leérkezéskor hova érkezik, és igen könnyen kifordulhat a bokája. Sajnos a játékvezetők ezt az alattomosságot csak a legritkább esetben büntetik.
További gondot okozott, hogy Bihari Máté egy kicsit túlpörgött, és miközben remekül játszott, sajnos a személyiket is szorgosan gyűjtögette. Az első negyedet egyenlőre hoztuk (19-19).
Hasonlóan folytatódott a mérkőzés a második negyed elején, sőt a játékrész közepéig inkább mi vezettünk egy-két ponttal. Sajnos ekkor gödörbe kerültünk. Néhány rossz döntés, helyezkedési pontatlanság, és rossz dobás miatt pillanatok alatt megugrottak a hazaiak, ráadásul az első félidő vége előtt Bihari Máté kipontozódott. Az amúgy is szűk rotációnk így még tovább fogyatkozott, és úgy tűnt, hogy Molnár Istvánnak mágiát kellene alkalmaznia ahhoz, hogy partiban tudjunk maradni. A nagyszünetben 42-32-re vezettek a hazaiak.
A varázslat ezúttal elmaradt, sőt a harmadik negyed elején úgy tűnt, hogy nemcsak létszámban, de fejben is elfogytunk. A sokat tapasztalt, rutinos játékosokból álló Salgótarján pedig könyörtelenül kihasználta a helyzetet, és egy 16-0-ás rohammal gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzést. A záró etap előtti 68-38-as állásnál az volt a kérdés, hogy sikerül-e együttesünknek megőrizni a tartását.
Nyugodt szívvel kijelenthetjük: sikerült. A záró negyedet két ponttal veszítettük el, és így alakult ki a 94-62-es - teljesen megérdemelt - hazai győzelem.
Csapatunk dicséretére szóljon, hogy az utolsó pillanatig kitartott, és bárki is volt a pályán, bármilyen hibát is követett el valaki, a csapat egy emberként mellette állt. Hiába mutatott mínusz harmincat az eredményjelző, hiába tudtuk már, hogy ebből kiadós zakó lesz, mégis felemelő volt látni, hogy játékosaink és a stáb a vereségkor is CSAPATOT alkot. Ebből sokat lehet meríteni a bajnokság további részében!
Ezzel visszakerültünk a Keleti-csoport harmadik helyére, az Eger és a Salgótarján mögé. A mostani mérkőzésen gyorsan túl kell kerülnünk, és máris készülni kell a szombati erőpróbára, amikor a listavezető Eger látogat hozzánk.
Molnár István vezetőedző: A második negyed közepére "fejben" elfáradtunk, majd Bihari Máté kipontozódásával korán elvesztettük egy bizonyos taktikai fegyverünket is. Jövő héten derül ki, hogy csapatként hitünket is elveszítjük-e.
(Frissítés: A fotókhoz hozzáadtuk Bodrogi Dávid kitűnő képeit is.)
*****
Az amúgy is igen fiatal csapatunk alap kezdőötöséből hárman is hiányoztak az U20-as találkozón, és ez meg is látszott a teljesítményen. Sokáig szoros volt a mérkőzés, de fokozatosan elhúztunk, és megszereztük a győzelmet.
Salgótarjáni KSE U20 - MTK Törökbálint U20 61-81 (19-21, 12-23, 13-25, 17-12)
Molnár Tamás: Győztünk! Most ez volt a fontos. Játékunk gyenge volt, fegyelmezetlen, álmos, de a végeredményt nem befolyásolta.