Esze ágában sem volt visszavonulni

Székesfehérvár - Bódi Ferenc csupán az A csoporttól köszönt el a szezon végeztével.

Egyáltalán nem gondolt még a visszavonulásra Bódi Ferenc, a Bericap Alba Fehérvár bajnoki és kupagyőztes játékosa. A székesfehérváriaktól elköszönő csapatkapitány a BB1.hu-nak elmondta, csupán az A csoporttól intett búcsút, hiszen szeretne most már a civil életében is terveket szövögetni, azonban a kosárlabda még mindig fontos helyet foglal el a mindennapjaiban.

– Tévesek azok a hírek, miszerint végleg vissza akartam volna vonulni – magyarázta Bódi Ferenc. – A profi, A csoportos játékkal hagytam csak fel, úgy terveztem, hogy alacsonyabb szinten még folytatom a kosárlabdát. Az, hogy az MTK-hoz szerződök, csak most dőlt el. Remek embereket ismertem meg a csapat vezetőiben, pozitív benyomást tettek rám. Jó érzéssel igazoltam egy olyan csapathoz, amely komoly terveket szövöget a jövőre nézve, és mindent megteszek azért, hogy ebben én is a segítségükre legyek. Itt lakom Budapesten, ebből a szempontból is jó döntés számomra az MTK.

Bódi nem azért hagyott fel a legmagasabb osztállyal, mert esetleg már nem bírta volna az ottani tempót.

– Igazándiból tudtam volna még az A csoportban, sőt még magasabb szinten is játszani, érzek magamban ennyi erőt és motivációt. Azonban meg kell találni a civil élet és a kosárlabda közti választóvonalat, és úgy érzem, ennek most jött el az ideje, ezért nem vállaltam már az élvonalbeli játékot.

20 év tapasztalatát adhatja át a fiatal játékosoknak Bódi Ferenc
 

A rutinos játékos a B csoportos bajnokság mellett az utánpótlásban is érdekelt lesz, hiszen edzőként dolgozik tovább az aktív játék mellett.

– Már volt egy korosztályos torna, ahol láttam az utánpótlás-játékosaimat, de közvetlenül még csak a szülőkkel találkoztam – folytatta Bódi. – Nagyon szeretném átadni a fiatal korosztálynak az elmúlt húsz év tapasztalatát, rutinját, azt a mentalitást, amivel a lehető legtöbbet hozhatják ki magukból a fiatalok a karrierjük során.

Forrás: 
BB1.hu