Értékeljük az idei börzét

A Draft után néhány nappal már kicsit átgondolván a történteket, tisztább fejjel látja a világot az ember. Nézzük a stealeket, a buktákat és az egyebeket…

A legnagyobb mellényúlás: Andre Drummond (Detroit)

Andre Drummond a testarányai, atletikussága és karfesztávolsága alapján egyértelműen egy potenciális NBA szintű center. Ő volt az az ember, aki sokáig húzva a dolgokat kötelezte el magát az akkor bajnok Uconnhoz, hogy elmondása szerint újra bajnoki címhez segítse a Huskiest. Ehhez képest, nem hogy a szezon folyamán, de még két egymást követő meccsen sem tudott megbízható teljesítménnyel előrukkolni. Egy amolyan Kwame Brown szerű berobbanással érkezett a ligába, ami most a Pistons kapcsán akár egy groteszk hasonlatként is hathat. Kicsit lustának tűnt egész idényben, mindent fizikálisan akart megoldani, az első meccsén is ugyanúgy erőlködött, mint az utolsón. Legjobb esetben egy amolyan DeAndre Jordan stílusú játékos válhat belőle, egyébként meg az év legnagyobb mellényúlása lesz.

A legnagyobb steal: Will Barton (Portland)

Sokan az első tízbe várták, végül azonban egészen a negyvenedik helyig csorgott vissza az egykori memphisi zseni. Elvitathatatlan tény, hogy egy igazi támadófenoménhoz van szerencsénk, amit Will 18 pontos meccsenkénti átlaga is hűen alátámaszt. Emellett ő volt az NCAA egyik legjobb hátvéd pattanózója (8 pattanó/meccs), de remek dobásválasztási szisztémái is irigylésre méltóak, hisz az 51%-os pontosság még a magasemberek egyik-másikánál is csak álom. Karizmatikus, remek egyéni képességekkel rendelkező kölyök, aki az egyestől a hármas pozícióig bármit eljátszik. Legnagyobb hátránya, hogy nagyon sovány. Sokan erre fogták leesését, de hát

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu