Erőlködés majd henger az első hazai meccsen
Nehezen lendült játékba csapatunk a szezon első hazai bajnoki mérkőzésén, de a második félidőben hamar elhúzott ellenfelétől, és a végén közel negyven ponttal győzött a SMAFC ellen.
MTK Törökbálint - Soproni MAFC-NYME 90-52 (20-18, 16-17, 22-11, 32-6)
Törökbálint Sportközpont, 200 néző
A találkozó kezdete előtt Géczy Krisztián, Törökbálint Város Képviselő Testületének illetve az MTK Elnökségének tagja nyitotta meg hazai pályán is a szezont, majd a feldobás után Dajka László kétszeres Év Szurkolója megszólaltatta a Fehérváron még hiányolt dobot.
A fiúknak vélhetően annyira megtetszett a hazai pálya hangulata, vagy csak túl udvarias vendéglátók akartak lenni, hogy bekezdtünk 0-9-cel... Pontatlan védekezéssel és erőlködős támadásokkal kezdtük a meccset, és a negyedik percig kellett várnunk az első MTK Törökbálint kosárra, amit Jakab Péter dobott. Amikor Mészáros Bence triplájával 5-9-re alakult az állás, és a következő támadásból sem szerzett pontot a Sopron, azt hihettük, hogy hamar felzárkózunk, de aztán 5-12-t, 8-14-et, majd 11-18-at mutatott az eredményjelző. Az utolsó másfél percben aztán egy 9-0-ás hazai roham következett, amiben először Horváth Kristóf bevágott egy triplát, majd Jakab Péter hajtott végre egy 2+1-es akciót, végül Trepák Zoltán süllyesztett el egy hármast a soproniak gyűrűjében - a szurkolók, benne a Trepi Fan Club legnagyobb örömére (20-18).
A második negyed elején három és fél percig megint nem találtuk a vendégek gyűrűjét, viszont kaptunk hét pontot (20-25). A gólcsendünket ezúttal Bihari Máté törte meg. Hajtottunk, küzdöttünk, de nem működött a gépezet, és másfél perccel a játékrész vége előtt még mindig a SMAFC vezetett (31-35). A félidei szünetig viszont már csak Horváth Kristóf szerzett pontot, előbb egy dupla majd egy tripla kísérlete volt sikeres, és így soványka, de MTK Törökbálint vezetéssel kezdődött a félidei szünet (36-35).
Hogy mit mondott Szarvas Gábor vezetőedző és Bódi Ferenc másodedző az öltözőben, azt nem tudjuk, de azt igen, hogy hatásos volt. Az ötödik percben már 48-37-re vezettünk, majd egy perccel a játékrész zárása előtt tetemesnek mondható különbség alakult ki (58-41). Ezúttal viszont a volt szövetségi kapitány, Meszlényi Róbert edző által dirigált SMAFC volt eredményes a végén, de így is maradt az előnyből (58-46).
A negyedik negyedre teljesen felőrölte csapatunk az ellenfelet, és számos látványos megoldást is bemutattak játékosaink. Az utolsó periódusban hengerelt a hazai gárda (32-6-os negyed), és magabiztos győzelemnek örülhettünk.
Nehezen indult, de ez betudható az első hazai meccs által kiváltott plusz izgalomnak. A második félidőben aztán beindult a gépezet. Hárman is 20 pont fölé jutottak, Jakab Péter 25, Horváth Kristóf és Bihari Máté 21-21 pontot szórt. Spiriev Olivér kiosztott 9 gólpasszt, Trepák Zoltán és Szabó Tibor révén pedig uraltuk a center posztot. Az látszik, hogy még nem állt össze teljesen a játék, ennek is betudható, hogy helyenként még hektikus a hatékonyságunk, de azt is láthattuk, hogy a küzdéssel ezúttal sem volt gond. További türelemre és munkára van szükség ahhoz, hogy állandósítani tudjuk a jó játékot, de pontosan ezen dolgozik minden érintett.
Csütörtökön egy igen nehéz mérkőzés vár ránk, a nyáron nagyon megerősített és a felkészülési mérkőzéseken veretlen Veszprém otthonába látogatunk. Fontos, hogy a saját játékunkat tudjuk játszani, és akkor bármi lehetséges.
Szarvas Gábor vezetőedző: Az első hazai mérkőzés okozta túlzott stresszhelyzet szerencsére csak a szünetig tartott. A második félidőre kiütközött a két csapat közötti tényleges különbség és megérdemelten nyertünk ekkora különbséggel. Gratulálok a soproni csapatnak a fiatalítási koncepciójukhoz, és sok sikert kívánok nekik a továbbiakhoz. A csapatunkkal nagyon elégedett vagyok, szép kosárlabdát játszottunk. Köszönjük a szurkolóinknak a szurkolást!
(Fotó: Bodrogi Dávid)