Elmaradt a bravúr

A bajnoki címvédő otthonába látogató csapatunk rossz kezdés után többször is visszajött a meccsbe, de végül a hazaiak viszonylag simán győztek - bár a számszerű különbség nagyobb, mint amit a mérkőzés képe mutatott.

Konecranes-Salgótarjáni KSE - MTK Törökbálint  84-67 (29-18, 17-18, 12-13, 26-18)

Salgótarján, Városi Sportcsarnok, 400 néző

statisztikai lap

A nagyon szép salgótarjáni sportcsarnokban sok néző - akik döntő többsége kulturáltan és lelkesen biztatta a hazai együttest - és egy rutinos, minden hájjal megkent játékosokból álló címvédő várta a mieinket.

No meg néhány tucat olyan drukker, akik amikor a sajátjaiknak szurkoltak, akkor remek hangulatot teremtettek, és méltán lehetnének az egyik legjobb honi szurkolótábor, de sajnos erejük nem kis része arra ment el, hogy válogatott trágárságokkal szidalmazzák játékosainkat, a legmocskosabb kifejezésekkel illessék csapatunk tagjait és azok felmenőit, sőt egyikük még arra is vetemedett, hogy közvetlenül a cserepadunk mögé menve pocskondiázta és fenyegette sportolóinkat. Kár érte.

Mint ahogy az is sajnálatos, hogy a rendezők a hangosbemondón azt közölték, hogy sportszerű szurkolásra kérik a nézőket a vendégcsapat mögötti szektorban is - azt a látszatot keltve, mintha a hozzánk tartozó nézőkkel lenne gond. A tarjáni "kemény mag" hangosan kiröhögte (nincs rá jobb szó) az elhangzottakat.

Kíváncsian várjuk, hogy a mérkőzés ellenőre "hallotta-e" a folyamatos és minősíthetetlen gyalázkodást, és megjeleníti-e a szövetség felé leadott jelentésében, vagy ma már bármit következmények nélkül megtehet valaki egy sportrendezvényen.

Természetesen - részben érthető módon - a játékvezetők is hatása alá kerültek a nézőteret a pályától elválasztó korláton állva ordítozóknak és dühöngőknek, és nemcsak igyekeztek elkerülni azt a környéket, de számos helyzetben nem tudták függetleníteni magukat a körülményektől, és erősen vitatható ítéleteket is hoztak.

Gyorsan szögezzük le: nem ezen múlt, hogy nem tudtunk győzni Salgótarjánban, a hazai csapat ezúttal összességében jobb teljesítményt nyújtott, mint a mieink.

Görcsösen, pontatlanul kezdtük a mérkőzést, és a hazaiak 9-0-ra, majd 14-4-re elhúztak. Innentől kezdve az egész meccs egy hullámzó üldözőverseny volt. Feljöttünk 14-9-re, de utána megint a Salgótarján volt hatékonyabb, és 29-18-ra megnyerték az első negyedet.

A második játékrész elején Radovics Richárd és Szarvas Gábor pontjaival 29-23-ra zárkóztunk, de utána megint a hazaiak percei következtek, akik főként a palánk alatti munkában jeleskedtek. 41-25-nél Radovics triplája és Wehner Zoltán duplája után megjelent egy kis fény (41-30), és bár megint négy hazai pontot kellett elkönyvelnünk, a végén Szarvas triplája és egy Bihari-Wehner akció után látótávolságon belül maradtunk a félidőre (46-36).

Sajnos a második negyedben az addig kiváló védőmunkát végző Spiriev Olivér (miután egy könyököstől az első negyedben felszakadt a szemöldöke) kapott egy olyan rúgást a térd tájékára, hogy nem tudott ráállni a lábára, és bár megpróbálta, nem tudta folytatni a játékot.

A második félidőben nem a támadások maradtak emlékezetesek. Mi hét percig (!) nem dobtunk pontot, és aztán mégis mi nyertük ezt a negyedet. Már 54-36 volt az állás, amikor Wehner triplája révén végre sikerült betalálnunk, de utána Hartvich sokadik sikeres megmozdulása nyomán 58-41-re növelte előnyét a Salgótarján. Utána viszont Merza Domonkos és Szarvas révén nyolc pontot szereztünk zsinórban, és a záró játékrész előtt még mindig lőtávolon belül volt az ellenfél (58-49).

Sőt Bihari Máté kosara után már-már erősödni kezdett a remény, újra meccsben voltunk (58-51). Sajnos azonban miközben Baross Kristófnak nem sikerült egy helyzetet gólra váltani és Szarvas hárompontos kísérlete is kimaradt, mi kaptunk két kosarat (62-51), majd Surmann Gábor "homály" dobása lehetetlen módon mégis beesett a gyűrűnkbe, és úgy tűnt, hogy e napra a hazaiak győzelme van megírva. Persze a mieink egy pillanatra sem adták fel (na, nem olyan fából faragták a mieinket!), de ezután már nem tudtuk jelentősen csökkenteni a hátrányt. 70-59-re még feljöttünk, és több lehetőségünk is volt a további felzárkózásra, de rendre kimaradtak a helyzeteink, illetve - tőlünk szokatlan módon - sorra adtuk el a labdákat. Az utolsó egy-két percre kicsit szét is estünk, de az alapvető tartását és - ami az adott körülmények között nem volt könnyű - a méltóságát végig megőrizte a csapatunk.

Ezen a napon a Salgótarján megérdemelte a győzelmet, gratulálunk nekik. Győzelmükkel valószínűsíthetően bebiztosították helyüket a bajnoki döntőben.

Azért azt reméljük, hogy Törökbálinton (április 27-én) jobb napot fogunk majd ki. De addig előbb a borítékolhatóan a bajnokságot megnyerő Kecskemét otthonába látogatunk szombaton, majd fogadjuk a Baját és utazunk Egerbe.

Folytatódik tehát a nagy menetelés, amelynek során az eddigi legjobb helyezésünkön (ami a tavalyi 6. hely) mindenképpen szeretnénk javítani, sőt - már nem is annyira titokban - az éremért szeretnénk harcolni.

Molnár István: A hazai pálya előnyét talán túlzottan is élvező "tarjániak” összességében megérdemelten nyertek. Nálunk Spiriev sérülése és két-három játékosunk szokottnál gyengébb játéka meghatározta az egész csapat teljesítményét. Nehéz ebben a közegben játszani, ezt most mi még nem tudtuk megoldani.

(Fotó: Bodrogi Dávid)