Döntő fölény vagy döntetlen LA-ben?

Utah Jazz (8.) San Antonio Spurs (1.) (02:00)

Ez az a párharc, ahol eddig kivétel nélkül minden a papírforma szerint alakult, úgyhogy a Jazz számára itt a vélhetően utolsó esély a becsületgyőzelem megszerzésére, a Spurs pedig kiharcolhat magának egy kis extra pihenőt, amennyiben már ma lezárja a párharcot. Mivel az egyébként bombaformában lévő Spurs sztárjai nem fiatalok és túl vannak már pár komolyabb sérülésen, így nem hinnénk, hogy adna esélyt ezen a derbin a texasi gárda Al Jeffersonéknak, úgyhogy minden tényezővel együtt meglepetés lenne egy Utah-diadal.

Mindenképp azt várjuk, hogy a San Antonio kitegyen magáért és már csak pihenni, készülni térjen haza a mai este után, már csak azért is, mert a leendő riválisok eddig elég gyorsan elintézni látszanak saját párharcaikat, bár tény, hogy a következő ellenfél a Clippers vagy a Grizzlies lesz, s az ő esetükben még több mérkőzés is várható. A magasemberek eddig jók a 8. kiemeltnél, de nem tudtak akkora extrát hozni egyszer sem, hogy igazán dominálni tudjon a Utah és ez által valós győzelmi esélyei legyenek a nyugati első ellen. Ma vélhetően nagy csata lesz és nem adja könnyen magát a Jazz, ám mindenképp a Spurs sikerére tennénk idegenben is.

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu