Döntőt játszik a Diósgyőr a Közép-európai Ligában

Bár a félidőben
még 5 pontos hátrányban volt, a harmadik negyedben nyújtott szédületes
játékának köszönhetően legyőzte a házigazda Valosun Brno együttesét a
Diósgyőr a női Közép-Európa Liga elődöntőjében. Holnap a fináléban az
Arad ellen játszanak Peresztegi Nagy Ákos tanítványai


Valosun Brno Work force DVTK Miskolc 77-90 (18-19, 23-17, 8-29, 26-25)

A
női Közép-európai Liga négyes döntőjének első mérkőzésén a
papírformának megfelelően a román éllovas Arad legyőzte a cseh Trutnov
együttesét. A csehek bő három negyeden tartani tudták a lépést a remek
erőkből álló román együttessel, a harmadik negyed után csupán 56-51-re
vezetett az Arad, a befejező negyed pedig a egyértelműen a román csapat
fölényét hozta, amely végül 85-66-ra győzött.

Megilletődötten kezdett Peresztegi Nagy Ákos együttese, hamar
megugrott 5-0-ra a Valosun. Bő másfél perc elteltével Sanford szerezte a
magyar csapat első kosarát, s az amerikai center eredményessége révén
7-7-nél utolérte a hazaiakat. Gyorsan megtört a lendület, egy 7-0-s
futást "repesztett" a kis Brno. Szerencsére nem volt végzetes a kis
rövidzárlat, Raven rázta meg magát s eredményességének köszönhetően a
negyed hajrájában  egy 9-2-es rohammal ismét beérte ellenfelét, sőt a
negyed végén át is vette a vezetést. Ahogy a meccset, a második negyedet
is a Valosun kezdte jobban, egy 6-2-es szakasszal. Bár hátrányban volt,
a Disógyőr Skorics

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu