Döcögött a szekér, de beért a célba
Nem ez lesz számunkra a szezon legemlékezetesebb mérkőzése, de az igen rossz dobószázalékunk ellenére, a számszerű végeredmény által mutatottnál simábban vertük meg idegenben a Vasast.
MKB-Euroleasing Vasas - MTK Törökbálint 66-74 (17-19, 14-16, 13-16, 22-23)
Budapest, Pasaréti Sportcentrum, 200 néző
Bódi Ferenc nem tudta vállalni a játékot. És ezt szó szerint kell érteni, ugyanis kiváló játékosunknak még mindig fáj a válla. Jakab Péter betegeskedett a héten, de szerencsére annyira rendbe jött, hogy Szarvas Gábor vezetőedző rendelkezésére tudott állni. Mostbacher Antal viszont még mindig az ágyat nyomja, úgyhogy ő sem volt a keret tagja. Ennek ellenére természetesen győzni érkeztünk Pasarétre.
Nagyszerűen kezdtünk, zsinórban nyolc pontot szereztünk, és az első hazai kosár után is mi találtunk be (2-10). De a jó kezdés mintha elaltatott volna minket, és ez a kicsit "alvós" állapot a meccs nagy részében meg is maradt. Az első negyed végére két pont maradt az előnyünkből (17-19).
A második játékrész első felében folytatódott a nem kellő intenzitású védekezésünk, a dobásaink pedig rendre cél tévesztettek. Csak 25-21-es hazai vezetésnél ébredtünk fel (no, ekkor sem teljesen), és a félidőre négypontnyi előny megint nálunk volt (31-35).
A nagyszünet után sem sokat változott a játék képe. Kicsit feljavult ugyan a védekezésünk, de szinte képtelenek voltunk az ellenfél gyűrűjébe találni. Kinti dobásaink rendre célt tévesztettek, sőt a ziccereket is sorra kihagytuk, és a büntetőkkel is hadilábon álltunk. De még így is valamelyest tovább nőtt az előnyünk (44-51).
Így csordogált a játék egészen a záró negyed közepéig, amikor 54-58-as állásnál úgy döntöttek játékosaink, hogy ennek fele sem tréfa, és produkáltak egy 16-4-es rohamot, amivel szinte pillanatok alatt 16 pontos előnyhöz jutottunk. Egy perccel a vége előtt így végleg eldőlt a mérkőzés (58-74). A záró másodpercek már nem a kosárlabdáról szóltak. Bihari Máté szerelési kísérlete után a Vasas kongói játékosa, Shekinah Munanga megtámadta és a földre taszajtotta Biharit. A játékvezetők azonnal mutatták, hogy kiállítják a magáról megfeledkezett idegenlégióst, majd tanácskoztak, és a mi sportolónkat, Bíró Bencét is kiállították - azt nem tudjuk, hogy miért. Aztán szép lassan a mérkőzés is befejeződött, a Vasas még dobott gyorsan nyolc pontot. Győztünk.
A mérkőzés nagy részében nem játszottunk jól. De azt mondják, hogy a jó csapat akkor is tud nyerni, ha nem megy igazán a játék. Ezek szerint nekünk jó csapatunk van. A dobásaink hatékonysága egyenesen csapnivaló volt, mindössze 34 százalékkal dobtunk a mezőnyből. Egyszerűen nem találtunk be. Ezúttal Bihari Máté vette hátára a csapatot, ő volt a mérkőzés legjobbja: 22 pontot dobott, 18 lepattanót szedett (többségét az ellenfél palánkja alatt) és még egy triplát is bevágott. Külön ki kell emelni a fiatal Fernengel Bálintot, aki nagy energiával, kiválóan küzdött.
És akiket még feltétlenül meg kell említeni: a drukkereink! A Vasas pályán is a mi szurkolóink hangja zúgott - köszönet érte!
Ami biztos: ez a teljesítmény a következő szombati, Baja elleni rangadón kevés lenne. De azt is biztosnak gondoljuk, hogy nem ezt a teljesítményt nyújtja majd csapatunk. Nagy derbi várható szombaton, Törökbálinton.
Szarvas Gábor vezetőedző: Gratulálok a csapatnak a 12. győzelem megszerzéséhez. Igazi harcos gladiátoraim vannak. Büszke vagyok a csapatomra!
(Fotó: Bodrogi Dávid)