Csapatmunka, remek játék, győzelem
A képen is látható összetartás jellemezte csapatunkat, és ennek meg is lett az eredménye: remek játékkal a vártnál nagyobb arányban győztük le a Hódmezővásárhely gárdáját.
Az egri vereség után két hete volt együttesünknek 2011 utolsó bajnoki mérkőzésére felkészülni. Ebben benne volt egy felkészülési mérkőzés is, amin az NB-I/B Nyugati-csoportjában szereplő TF-Budapest ellen gyakoroltak - egy sima győzelem keretében - játékosaink, és az edzéseken is sikerült jó munkát végezni. Reménykedtünk tehát az utóbbi időben egyre erősebb - például az Egert is legyőző - Vásárhelyi KS elleni sikerben, de azért harminc pontos győzelemre nem számítottunk. Az ilyen meglepetést persze mindannyian jól viseljük...
MTK Törökbálint - EnterNet Vásárhelyi KS 96-66 (19-10, 21-21, 27-20, 29-15)
Törökbálint, Köztársaság tér, Bálint Márton Iskola sportcsarnoka, 150 néző
Pompásan, egy 9-0-ás rohammal kezdtük a mérkőzést. A negyed derekán kissé feljöttek a vendégek, de a szakasz záró perceiben ismét elhúztunk, és 19-10-zel kezdhettük a második tíz percet. Bár nem sikerült tovább növelni az előnyt, de tartani igen, így a nagyszünetben 40-31-es állásnál kerülhetett sor az immár megszokott nézői (elsősorban gyermek) dobóversenyre az értékes ajándékokért.
A második félidő elején kicsit leült a játékunk, és egészen 44-42-ig felzárkózott a Vásárhely. Komolyabban megijedni szerencsére nem volt időnk, mert játékosaink egymást biztatva és segítve újból magasabb sebességfokozatba kapcsoltak, és percről percre növelték az előnyt. A záró etapot már 16 pontos fórral indítottuk, és továbbra is nyomás alatt tartva az ellenfelet, a záró játékrészben teljesen felőrültük a vendégeket. A végeredmény önmagáért beszél.
Kovács Attila sziporkázott, 29 pontja mellett 11 lepattanót is szedett. A nagy kedvvel játszó Hajmásy Péter 22 pontot szórt. Szabó Balázs erőszakosan, nagyon hasznosan játszott - főleg az első félidőben. Gorski Jaroslav ezúttal kevesebb pontot könyvelhet el, mégis igen sokat tett bele a közösbe - mint tudjuk, nem minden a pont és a statisztika. Irányítóink, Szarvas Gábor és Spiriev Olivér remekül szabták a fazont. Remek gólpasszaiknál (mindkettőjüknél 6-6-ot jegyez a hivatalos statisztika) is lényegesebb, hogy összefogták, valóban irányították a csapatot. Olivér ráadásul még 14 pontot is betermelt. Baross Kristóf idei legjobb játékával rukkolt ki, és Nedelcu Gergő is lendületet, energiát vitt a pályára.
De ami a legfontosabb: végre újra igazi CSAPATKÉNT játszottak a fiúk!
Molnár István vezetőedző: Ma öröm volt nézni a fiúkat, mert csapatként játszottak és küzdöttek, ami meghozta a számunkra is meglepő nagy különbségű győzelmet. A mérkőzés után sok kérdőjel maradt bennem a jövőt illetően...