Caserta poklában Lóránt és a Roma

20. fordulójában, nem
épp a legkellemesebb helyszínen, a 
Nápoly  szomszédságában elterülő
Casertaban kell kimásznia kisebb (reméljük átmeneti) hullámvölgyének mélyéről  a Virtus Romanak.Három egymást követő kudarc (
a Reggio Emilia és a Milano ellen a bajnokságban,  a Varese ellen pedig a kupaelődöntőben szenvedtek vereséget)
után érkeztek meg, jó szokásukhoz híven( hiába mindössze alig több mint 200 km
a két város közt),  már tegnap este Casertába
Lóránték. A  Virtus idei  minden várakozáson felüli szereplésének
tükrében említett hármas botlás sorozat joggal nevezhető kisebb „gödörnek”, legutóbbi, hazai fellépésük alkalmával sem brillíroztak a fővárosiak, az Olimpia Milano elleni
fiaskót nem lehet pusztán a kapitány Gigi Datome hiányzására fogni, akár
legeredményesebb játékosuk nélkül is legyőzhették volna Armani  dúsgazdag szuper alakulatát, de az első
negyed borzalmas hazai dobóteljesítménye a milánóiak javára döntötte el a
metropoliszok csatáját. Kár érte, mert egy ilyen nehéz helyzetből kicsikart
győzelem lendületet adhatott volna a római legényeknek
a hosszú bajnoki hajrára.

Vasárnap kora este a februárban
is „forró” Casertában lép fel a Virtus Acea Roma. Az egykori bajnokcsapat
(1991-ben  hódította el a scudettót a
Juve Caserta) legendás csarnoka a PalaMaggio Itália egyik „legélesebb” mérkőzés
helyszíne, a helyi, nem épp halvérű szurkolóhad nem megy a szomszédba egy
kisebb nagyobb balhéért, kevés vendégcsapat zárja a szívébe a 6 ezres arénát…
Gyanítjuk a Virtus Roma sem fogja.
Különösen azért sem mert a két csapat  vehemens

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu