Bravúrgyőzelem a bajnoki nyitányon
Drámai küzdelemben, hosszabbításban, egy ponttal győztünk a bajnokság első fordulójában Veszprémben.
A bajnoki nyitányon egy igen nehéznek ígérkező vendégszereplés várt csapatunkra. Abban a Veszprémben játszottunk, ahol még soha nem győztünk, és ott, ahol vezetőedzőnk, Molnár István, kilenc évig edzősködött. Ahogy szinte mindenki a nyugati csoportban, mindkét együttes a felsőházi rájátszásba szeretne kerülni (amihez a csoportban az első négy között kell zárni az alapszakaszt), így nagy derbire volt kilátás.
Nos, a vége egy valóságos thriller volt, ami hál' Istennek számunkra egy hollywoodi "no persze, ilyen csak a filmeken van" típusú happy-endes történetté alakult.
Veszprémi ESC - MTK Törökbálint 77-78 (18-23, 16-14, 16-15, 19-17, 8-9)
Veszprém, Vetési Albert Gimnázium sportcsarnoka, 300 néző
A találkozó előtt két visszavonult hazai játékost, Mérész Csabát és Bovánovics Miklóst köszöntötték a rendezők. Szép gesztus volt, hogy utána Molnár István is külön ajándékot adott át két volt játékosának, úgy, hogy közben a teljes csapatunk felsorakozott mögötte, és játékosaink is kezet szorítottak az egykori ellenfelekkel.
Két hazai kosárral indult a mérkőzés, de hamar fordítottunk. Ekkor főleg Bihari Máté és Wehner Zoltán volt elemében, de Szarvas Gábor is remekelt. Az első negyed után öt ponttal vezettünk (18-23).
A második játékrészben hullámzott a játék. Már-már megléptünk volna, de 5-6 pontos vezetéseinkkor vagy hibáztunk, vagy a játékvezetők tévedtek a kellő pillanatban. Így maradt a szoros állás, de végig mi vezettünk. Spiriev Olivér is egyre többet tett a közösbe, és Radovics Richárd is be-be talált. Viszont becsúsztak bosszantó hibák is, és továbbra sem sikerült nagyobb előnyt kicsikarni. A félidőben három pontos előnnyel mehettünk az öltözőbe (34-37). Ez önmagában remek, de aggasztó volt, hogy magas embereink tele voltak szemályi hibával (más kérdés, hogy ezek egy része erősen vitatható ítélet volt, de ez a tényen mit sem változtat).
Fordulás után folytatódott a szoros mérkőzés, amiben egyre nagyobb szerepet játszott a Benedek Zoltán, Németh Sándor, Dombay László trió. A játékvezetők nagyon idény eleji formát mutattak - ha jó indulattal közelítjük meg a kérdést.
Ami a mieinket illeti, tovább gyűltek a faultok, és előbb Radovics Richárd, majd Baross Kristóf és Bihari Máté is kipontozódott, pedig hol volt még a meccs vége?
Egy pillanatra úgy tűnt, hogy baj lehet, és csakhamar át is vették a vezetést a hazaiak (53-52), de újra lendületbe jöttek a mieink, és megint elmentünk néhány ponttal. Aztán megint a Veszprém percei következtek, de újra és újra visszajöttünk, sőt az utolsó(nak gondolt) percet már vezetéssel a birtokunkban kezdhettük. Sőt úgy tűnt, hogy kezünkben a győzelem. Két pontos előnyünknél, 2.6 másodperccel a vége (?) előtt Wehner Zoltán faultot harcolt ki, és két büntetőt dobhatott. Az első bement (66-69), a második kimaradt. A labda a hazaiak bedobójához, Kovács Viktorhoz került, aki az oldalvonatól, a saját térfelének a közepéről (!) eldobta a labdát, ami röpült, röpült, majd "szotty" a kosarunkba.
Eufória az egyik oldalon, letaglózottság a másikon - de csak egy pillanatra. Kezdődött a hosszabbítás.
A látottaktól tűzbe jött hazai közönség nem hiába biztatta csapatukat, négy pontos előnyre tett szert a Veszprém. De megint visszajöttünk!
Két rutinos játékosunk, Wehner Zoltán és Szarvas Gábor minden tapasztalatára szükség volt (és szállították is rendre a pontokat), no meg a fáradhatatlanul zakatoló Spiriev Olivér jó értelemben vett agresszív játékára. De amiért meccsben maradtunk, és amiért megint visszaküzdöttük magunkat annak az oka, hogy igazi CSAPATKÉNT működtünk, beleértve természetesen az éppen padon ülők segítségét is.
Merza Domonkos remek, hasznos mezőnymunkát végzett, a 17 éves Fülöp Botond pedig sokat tett a győzelemért. Faultot harcolt ki, és bedobta mindkét büntetőt, igen fontos támadó lepattanót szerzett, illetve amikor a tavaly nálunk játszó Szabó Balázs egyedül tört kosárra, akkor nemes egyszerűséggel elcsente a "Rodman" becenévre hallgató centertől a labdát.
Spiriev Olivér egyre-másra harcolta ki a faultokat, és - bár korábban többet is kihagyott - a legfontosabbakat bedobta, majd a hosszabbítás utolsó percében két gyors kosarat szerzett, amivel alig több, mint tíz másodperccel a vége előtt kétpontos előnyhöz jutottunk (72-74).
A vendégek időkérése után a Veszprém egyik centeréhez, Horváth Rolandhoz került a labda, aki középről, a tőle centikre lévő védő fölött elengedett egy triplát. Bement. Ekkor 5.9 másodperc volt hátra, és 75-74-re vezetett a Veszprém. Most mi kértünk időt.
Egy okos megoldással Wehner Zoltán került tiszta ziccerhelyzetbe, de erősen faultolták, így nem tudott dobni. Jött viszont két büntető. És Zoli mindkettőt bevágta!
A hátralévő másodpercekben már nem változott az eredmény (77-78), jöhetett az ujjongás és az örömtánc.
Nem volt a klasszikus értelemben vett szép mérkőzés, mégis felejthetetlenné vált. Wehner Zoltán így fogalmazott az öltözőből kijőve: "Ezért érdemes kosárlabdázni!"
Az idény beharangozójában azt írtuk, hogy nagyon erős bajnokság várható, és a nyugati csoportban nagyon kiegyenlített a mezőny. Most is az prognosztizálható, hogy sok szoros meccset láthatunk a szezonban, úgyhogy érdemes lesz mérkőzésekre járni.
Nagy gratuláció a csapatnak, hogy győzelemmel - méghozzá micsoda győzelemmel! - kezdte az idényt, és történetünk során először diadalmaskodtunk Veszprémben. Molnár István ezúttal is győzött!
Molnár István vezetőedző: Amikor egy csapat játékosai két és fél perccel a mérkőzés vége előtt, négypontos hátránynál azt mondják, hogy "Kicsi, ezt Te miattad ma megnyerjük!", akkor én ezeknek az embereknek csak köszönettel tartozom. A további eredményektől függetlenül azt gondolom, hogy megint KLASSZ CSAPATUNK VAN!
(A kitűnő fotókat Bodrogi Dávid készítette.)