Bravúrgyőzelem a karácsonyfa alá
A felsőházi rájátszásba jutásért folytatott küzdelemben az egyik fő vetélytárs, a TF-Budapest elleni idegenbeli győzelemmel ajándékozta meg szurkolóit Karácsony Szenteste előtt egy nappal az MTK Törökbálint együttese.
TF-Budapest - MTK Törökbálint 66-71 (14-24, 15-13, 14-20, 23-14)
Budapest, Sport 11 Sportcentrum, 150 néző
Az előző fordulóban a TF-Budapest csak egy utolsó pillanatban kapott kosárral szenvedett vereséget a bajnoki cím egyik esélyese, az Oroszlány otthonában, ezzel is igazolván játékerejét és jó formáját. Nagy derbire volt tehát kilátás közvetlenül az ünnepek előtt.
Bihari Máté középtávoli dobással szerezte a találkozó első pontjait. Az első pillanattól kezdve egy fegyelmezetten játszó, jól védekező MTK Törökbálintot láthattunk a pályán, amely érvényesíteni tudta akaratát a vendéglátókkal szemben. A 4. percben Jakab Péter 3-8-ra alakította az állást, majd Szabó Tibor a 9. perc végén szerzett találatával már 11 pont is volt a különbség (10-21). Horváth Kristóf triplája mellett még a hazaiak is szereztek négy pontot, így 10 pontos vendégelőnnyel záródott az első negyed (14-24).
Kiegyenlített küzdelem zajlott a második játékrészben. Helyenként közelebb férkőzött a budapesti gárda, de hat pontnál jobban nem tudott felzárkózni. 22-28-nál a héten betegséggel küzdő Boinitzer Dávid, 24-30-nál pedig Horváth gondoskodott a távolságtartásról, az első félidő végén 29-37 volt az állás.
A nagyszünet után sikerült tovább növelni az előnyt. Játékosaink uralták a palánk alatti részt (Bihari végül egymaga 13 lepattanót szedett), és Bihari, Szabó majd Boinitzer kosaraival három perc alatt 14 pontra nőtt az előnyünk (31-45). A legnagyobb különbség néhány másodperccel a negyed vége előtt volt, ekkor 16 ponttal vezettünk, de egy védekezési lazaság miatt kaptunk egy gyors kosarat - így is 14 pontos előnnyel várhattuk a záró játékrészt (43-57).
Másfél percen át egyik fél sem tudta növelni a pontjai számát, majd Mohay Péter révén, nyolc perccel a mérkőzés vége előtt, megnyugtatónak tűnő, 16 pontos előnyre tettünk szert (43-59). Ekkor, ahelyett, hogy folytattuk volna az addigi okos, türelmes játékot, és főként a kiváló védekezést, erőltetett támadási megoldásokat és renyhe védekezést mutattunk be, aminek következtében szinte pillanatok alatt 7 pontra felzárkózott a hazai csapat (52-59). Úgy kellett Horváth Kristóf triplája, mint egy falat kenyér! Már-már fellélegeztünk, de folytattuk az érthetetlen játékot, és öt perccel a vége előtt már csak 5 ponttal vezettünk (57-62)... Mindkét gárda eredménytelenül fejezte be a következő támadását, majd Szabó szép passzából Jakab a sarokból bevágott egy hármast. Bár még volt hátra négy perc, ez volt az a pont, ahol érezni lehetett, hogy megnyerjük a meccset. A hazaiak legrutinosabb játékosa, Beák, még felcsillantotta számukra a reményt, de amikor két perccel a vége előtt Horváth remek átadásából Mohay bravúros kosarat dobott, gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés (61-69). Az utolsó pillanatokban még hibáztunk, és a vendéglátók tudták kozmetikázni az eredményt, de az MTK Törökbálint győzelmét már nem fenyegette veszély.
Egy klasszikus "négypontos mérkőzést" nyert meg csapatunk, amely három negyeden keresztül kitűnően teljesített. Meg kell találni, hogy miért volt megint a záró játékrész lefagyása, de előbb örülni kell a szép győzelemnek.
Horváth Kristóf kitűnő teljesítményt nyújtott, és nagyot játszott Bihari Máté is. Remekelt az utóbbi időben kiválóan játszó Szabó Tibor, és mindenkinek voltak igen fontos megmozdulásai. Meg kell említeni a térdsérülése után az utóbbi időben kevesebbet játszó Baross Kristófot, aki hasznos produkcióval járult hozzá a sikerhez.
Az egyik fő rivális elleni idegenbeli siker szép ajándék szurkolóinknak, akik közül sokan ezúttal is elkísérték a csapatot, ami igen sokat jelent játékosaink számára, köszönjük!
Boldog Karácsonyt kívánunk minden szimpatizánsunknak!
Szarvas Gábor vezetőedző: Győzelmünk kulcsa a jó lepattanózásunk volt, melyből több mint kétszer annyit szereztünk, mint az ellenfelünk. A csapatunk második sora nagyon fontos munkát végzett a héten az edzéseken, sokkal keményebb védekezést modelleztek, mint a TF Budapest, így ma nem lepett meg minket a hazaiak keménysége. Kitűnő csapatjátékot mutattunk be ma is és megérdemelten szereztük meg az újabb nagyon fontos győzelmet.