A Bonyhád KSE beharangozója a törökbálinti meccs előtt

Szombaton megkezdi a bajnoki aranyéremért vívott csatáját a B-Beton csapata. A negyeddöntőben az MTK Törökbálint lesz az ellenfél , akiket a tavalyi rájátszás első körében könnyedén vert a Morgen sereg. Egy kis esélylatolgatással és az ellenfél elemzésével várjuk a holnapi mérkőzést.

Készen állnak a fiúk a rájátszásra, ez nyugodt szívvel kijelenthető. Az utolsó néhány fordulóban nyújtott teljesítményük egy merész gondolatra sarkallhat minket szurkolókat. Cél az arany! Remek a játék és a sokáig Achilles-ínnak számító lepattanózás is a helyére került. Egy rossz hír a „palánk alá”, Tömösváryt nélkülöznie kell Morgen edzőnek Törökbálinton, ugyanis a bonyhádiak tornyának bekötik a fejét és a visszavágóra már férjként érkezik. Ezúton is sok boldogságot kívánunk.

A védelemről eddig is tudtuk, hogy jó sőt, ha igazán működik, akkor az NBI/B-ben kevés Bonyhádhoz hasonló csapat pattogtatja a labdát. Egy másik nagy pozitívum az összeszokottság, hiszen a csapat magja 4-5 éve együtt játszik és ez az ellenfelekkel szemben hatalmas fór lehet. A két év alatt szerzett 2 ezüstérem pedig magáért beszél. Egyszóval nagyon nehéz dolga lesz a Törökbálintnak, de közülünk azt hiszem senki sem bánja és reménykedünk benne, hogy a tavalyi nagyarányú győzelemhez hasonló eredmény születik.

Lássuk a vendéglátókat. Úgy tűnik az MTK-nak nem a legtökéletesebben sikerült a formaidőzítés, az utolsó fordulókban kipukkadtak és a szezon közepén történt keretszűkítés sem könnyítette meg az edző dolgát. Az utolsó három mérkőzésüket egytől-egyig elvesztették, így is a keleti csoport 3. helyén végeztek. Azonban ez az eredmény a legjobb, amit ez a csapat elért, hiszen eddig még nem játszhattak az első 8 hely valamelyikéért az NBI/B-s bajnokságban.
Edzőjük és a csapat pontkirálya is pozitívan nyilatkozott az MTKbasket.com-nak. Molnár István vezetőedző elmondta, hogy az egyik legrutinosabb és régóta együtt játszó csapattal kell, hogy összemérjük tudásukat. Ahogy fogalmazott ”ők sem verhetetlenek” és mindenképpen otthoni győzelemmel számolnak.

Hajmásy Péter sokkal visszafogottabban nyilatkozott, mondhatjuk a szokásos a rájátszásban minden megtörténhet sablonválaszt adta a kérdésre. Bár kiemelte, hogy a csapat már a Bonyháddal álmodik. (Reménykedünk, hogy ezek rémálmok, ha megnézték a Bonyhád legutóbbi mérkőzését, akkor biztosan Lukács tripláira riadnak fel éjjelenként.) Érdemes elidőzni egy kicsit a Törökbálint legeredményesebb pontdobójánál. Ahogy Lukács nálunk Nyugaton a második lett a pontlistán úgy Hajmásy is a képzeletbeli dobogó második fokára álhatott fel Keleten. A 88-as születésű 3-as játékos 24,23 pontot átlagolt 16 meccsen és a játszott percei alapján is ott volt a legtöbbet pályán lévő játékosok között. Az egész csapatról összességében elmondható, hogy egyéni statisztikai mutatókban nagyon jó helyen végeztek a törökbálinti játékosok, lepattanóban és gólpasszban is ott tanyáztak a tabella első három hely valamelyikén – hangsúlyoznám egyéni mutató. Szóval elég masszív gárdáról van szó, de a rájátszásban nincs gyenge csapat.

Annyi bizonyos, hogy a bonyhádiak nyerni mennek Törökbálintra szombaton. A mérkőzés 19 órakor kezdődik a Köztársaság tér 8. szám alatt található sportcsarnokban.

Forrás: 
Bonyhádi KSE
Játékos: