Beharangozó: NB I B - záróforduló

Elérkeztünk a zárófordulóhoz az NB I. B küzdelmeiben, ahol minden csapat egy időben játssza majd a mérkőzéseit vasárnap 18:00-s kezdettel.

Keleten néhány kisebb helyezkedéstől eltekintve már csak egyetlen nyitott kérdés maradt, még pedig, hogy ki lesz az alapszakasz győztese!? Az élet (vagy jelen esetben a szövetség) sem írhat jobb forgatókönyvet ennél, mint, hogy a holtversenyben az élen álló Salgótarján és Eger egymás ellen mérkőzik Nógrád megyében az utolsó fordulóban.

Nyugaton ezzel szemben még felbolydulhat a mezőny, egyedül a Kanizsa első helye és Bonyhád felsőházi rájátszása biztos, a maradék két pozícióra négy csapatnak fáj a foga. Az már korábban eldőlt, hogy a Sárvár (illetve a Szerencs) búcsúzik a másodosztálytól, de e tekintetben van még izgulnivalója a Kozármislenynek és a Treffnek is…

EnterNet Vásárhelyi KS (8-11) – MTK Törökbálint (15-4)

A Vásárhely számára egyetlen apró tétje van a mérkőzésnek, győzelmük esetén ugyanis megelőzik a tabellán a Nagykőrös gárdáját a hatodik helyen. A Törökbálint ezzel szemben az eredménytől függetlenül a harmadik helyen zárja az alapszakaszt, így Hajmásyék szeme félig már a másik csoportra szegeződik, hogy kit kapnak majd ellenfélnek a felsőházi rájátszásban. Felszabadult játékkal a házigazdák megtörhetik öt meccses nyeretlenségi sorozatukat és egy nagy skalppal zárhatják az alapszakaszt.

Forrás: 
Kezdő5.hu