Beharangozó: NB I B - 20. forduló
Innentől már minden meccsnek óriási tétje van a másodosztályban, egyre közelebb ugyanis az alapszakasz vége, ráadásul a megváltozott versenykiírás miatt a tabella végén is számíthatunk izgalmakra. Jövőre már csak 20 csapatos lesz a B-csoport, ennek következtében idén mindkét csoport (kelet, nyugat) 11. és 12. helyezettje búcsúzik az NB 1-től, míg a keresztbejátszások után még egy kiesője lesz a bajnokságnak.
Hoznia kell hazai pályán az Egernek a Vásárhely elleni mérkőzést, ha még versenyben akar maradni az első helyért vívott csatában. Ehhez ”ideális” áldozatnak tűnik a három forduló óta nyeretlen csongrádi alakulat, akiknek viszont egyetlen esélyük a négy közé jutásra, ha behúzzák a maradék három találkozójukat. Azonban ez szinte a lehetetlennel egyenértékű, mert a három legfőbb bajnokesély (Eger, Salgótarján, Törökbálint) vár rájuk az alapszakasz hátralévő részében.
A forduló rangadójára készül a Salgótarján odahaza a listavezető Törökbálint ellen. A két csapat téli találkáján egy rendkívül színvonalas mérkőzésen az esélytelenebbnek tartott házigazdák tudtak diadalmaskodni, de azóta már komolyabban kell számolni Hajmásyékkal, akik kilences győzelmi szériával érkeznek a tarjáni oroszlánbarlangba. Most is egy remek összecsapásra van kilátás, a mélyebb rotációval rendelkező nógrádiaknak meg kell állítaniuk a gyorsabb, lendületesebb kosárlabdát játszó vendégeket, ha meg akarják őrizni hazai veretlenségüket.