B csoport - Keleti uralom a felsőházban

"Keleti hét" volt az NB I B felsőházában. Azok után, hogy hét közben a Baja legyőzte a Bonyhádot, hétvégén az Eger a MAFC-ot, a Salgótarján pedig a Törökbálintot verte otthon. A Kecskemét ugyan a vártnál jóval nagyobb ellenállásba ütközött a TF otthonában, de megőrizte makulátlan mérlegét. Az alsóházban őrzi rájátszásbeli veretlenségét a Tiszaújváros és a Hódmezővásárhely, megszerezte első győzelmét az Óbuda.

Konecranes Salgótarjáni KSE - MTK Törökbálint 84-67 (29-18, 17-18, 12-13, 26-18)

Rangadónak ígérkezett, de lényegében már az első negyedben eldőlt az összecsapás. Ekkor a tarjániak hatékony támadójátékukkal olyan előnyre tettek szert, amelyet követően a Szarvas vezette vendégek már csak futni tudtak az eredmény s a nógrádi együttes után.

A két kiegyenlített középső negyedben ugyan ha minimálisan is, de csökkentette hátrányát a törökbálinti alakulat, de a záró szakaszban a Surmann-fivérek és Hartvich vezette Salgótarján rá tudott tenni még egy lapáttal, s a vártnál jóval biztosabban győzött.

Salgótarján: Hartvich (22/3 pont, 5 lepattanó), Surmann P. (17/3 pont, 7 lepattanó, 9 gólpassz), Surmann G. (16/6 pont)

Törökbálint: Szarvas (25/15 pont, 3 lepattanó, 5 gólpassz), Wehner (11/6 pont, 5 lepattanó), Bihari (9 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz)

Forrás: 
Kezdő5.hu