B csoport - 6. forduló

A Kecskemét csak óriási csatában tudta legyőzni a másodosztály címvédőjét, a Salgótarján együttesét, ezzel egyedüli veretlenként vezeti a Keleti csoportot. Az élmezőny csapatai közül mindenki nyerni tudott a hétvégén, a Baja és a Kaszások odahaza, míg az Eger Tiszaújvárosban járt sikerrel. A nyeretlenek csatája is parázs mérkőzést hozott, de ha nehezen is, hozni tudta odahaza a DEAC a Mezőberény elleni összecsapást.

A hétvégi forduló után nincs már nyeretlen együttes a Nyugati csoportban, mivel a PEAC kisebb meglepetésre simán nyert Veszprémben. Nem az övék volt az egyetlen bravúr a fordulóban: az eddig veretlen MTK Törökbálint a Honvéd otthonában botlott, a TF pedig könnyedén nyert a SMAFC csarnokában. A MAFC odahaza aratott nagy arányú győzelmet a több sebből vérző Vasas ellen, míg a Bonyhád és a Győr randevúja után továbbra is hibátlan mérleggel vezeti a csoportot a tolnai együttes.

Budapesti Honvéd - MTK-Törökbálint 90-81 (29-22, 20-16, 24-17, 17-26)

Úgy született meg a nyugati csoport meglepetése, hogy a forduló előtt veretlen Törökbálintnak pillanatnyi esélye nem volt a szédületesen kosarazó Tursics Krisztián vezette Honvéd ellen. Az első három negyedben Zsoldos András fiai egyértelműen rákényszerítették akaratukat a tapasztaltabb törökbálintiakra. 30 perc után közel 20 pont volt a hazai csapat előnye, a végén ezen "kozmetikázott" ugyan az MTK Törökbálint, ám ezúttal fikarcnyi esélye sem volt nyerni a több kiugró egyéni teljesítménnyel "megspékelve" csapatként is nagyot játszó Honvéddal szemben.

Forrás: 
Kezdő5.hu