B csoport - 5. forduló
Keleten a Tiszaújváros múltheti sikere után lendületben maradt és otthon is győzelmet aratott, a még mindig nyeretlen DEAC ellen. A Baja ismét hozta a kötelező hazait, ezúttal az újonc Szerencs volt az áldozat, a Törökbálint pedig a Kaszások pályáján szenvedett meg makulátlan mérlegének megtartásáért. A Tarján a vártnál simábban tudott győzni a Nagykőrös pályáján, míg a "szomszédban" egy szoros meccsen szenvedett vereséget a Vásárhely a Kecskemét fiatal legénységétől.
A nyugati csoportban a Nagykanizsa "ijesztő" kezdés után érvényre juttatta a papírformát a Sárvár ellen. A Győr váratlanul biztos győzelmet aratott a Kozármisleny otthonában, s a Pécsett "repülőrajttal" indító, s ott diadalmaskodó Bonyhádra is ugyanez vonatkozik. A TF egy küzdelmes, "védekezős" meccsen verte a Honvédot, a Veszprém érdi vendégjátéka pedig bőséges ponttermést, s a papírformának megfelelően vendégsikert hozott.
Óbudai Kaszások – MTK Törökbálint 64-67 (14-17, 21-25, 12-12, 17-13)
Majdnem összejött a bravúr hazai pályán a Kaszásoknak, de nem sikerült megtörniük rossz sorozatukat (3 vereség zsinórban) és megállítani az eddig döcögősen futó Törökbálint szekerét. Végig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám a vendégek mindig egy lépéssel az óbudaiak előtt jártak, főleg magassági fölényüknek köszönhetően, a lepattanócsatát például óriási fölénnyel, 43-23-ra nyerték. Persze kellet ehhez az is, hogy a hazaiak magas embere, Horváth Márton hamar a padra kényszerült faultproblémái miatt, de még ilyen alacsony szerkezetben is képes volt lépést tartani esélyesebb ellenfelével a Kaszások alakulata. A végjátékban ismét magas embereinek köszönhetően tudott előnyt szerezni a Törökbálint, és bár labdája volt a hazaiaknak az egyenlítéshez, az utolsó támadást nem sikerült kosárra váltaniuk, így a vendégek örülhettek továbbra is makulátlan mérlegüknek.
Óbudai Kaszások: Mike (15 pont, 4 szerzett labda, 6 kiharcolt fault), Losonczy (12 pont, 5 eladott labda, 6 kiharcolt fault), Horváth M. (5 pont, 10 lepattanó, 6 szerzett labda)
MTK Törökbálint: Gorski (17 pont, 13 lepattanó, 7 eladott labda, 7 kiharcolt fault), Szabó B. (15 pont, 10 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Kovács A. (15 pont, 10 lepattanó,)