B csoport - 20. forduló

Salgótarjáni KSE - MTK Törökbálint 94-62 (19-19, 23-13, 26-6, 26-24)

Hatalmas tétje volt ennek a csatának, hiszen a hazaiaknak legalább 8 ponttal kellett diadalmaskodniuk ahhoz, hogy befoghassák a táblázaton az MTK-t. A Hartvich Tamás nélkül felálló házigazdák már az első félidőben elvesztették Kocsis Tamást, szintén sérülés miatt, de a sokáig szívósan tapadó (sőt, olykor vezető) törökbálintiak kulcsemberei elképesztően gyorsan beütötték a személyi hibákat, Bihari Máté például már a nagyszünet előtt kipontozódott. Ott gyakorlatilag el is dőlt a csata, a fordulás után a Biharival a védekezésbeli keménységét is elvesztő MTK már csak asszisztálni tudott a tarjániak lendületes játékához. Az idényt Törökbálinton kezdő Gorski extrán motiváltan játszott, 26 pontot vert be egykori társai gyűrűjébe. A közönség által nagyon "szeretett" Hajmásy azért egy 30/15-ös produkcióval újfent bizonyította, hogy felfelé lóg ki a másodosztályból, a fiatal Merza Domonkosról pedig még vélhetően sokat fogunk hallani. A végül 32 ponttal diadalmaskodó nógrádiak ezzel jó eséllyel megnyerhetik a Keleti Csoportot, persze amennyiben hozzák a további találkozóiakat is.

Salgótarján: Gorski (26 pont, 10 lepattanó), Surmann P. (9 pont, 4 lepattanó, 4 szerzett labda, 6 kiharcolt fault, 9 gólpassz), Sebők (16 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda, 8 gólpassz), Godena (8 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz)

Törökbálint: Hajmásy (30 pont, 4 kiharcolt fault), Szabó B. (9 pont, 10 lepattanó, 4 eladott labda, 6 kiharcolt fault)

Forrás: 
Kezdő5.hu