B csoport - 12. forduló

Vásárhelyen játszották a legizgalmasabb derbit a keleti régióban, a házigazdák csak hosszabbítás után tudták felülmúlni a debreceni egyetemistákat, de Salgótarjánban is nagy derbit láthatott a nógrádi közönség, a Baja szint végig partiban tudott lenni a friss Hepp Kupa győztessel, bár a bravúr elmaradt. Egerben, Törökbálinton és Nagykőrösön sima hazai sikernek tapsolhattak a szimpatizánsok. Az egyik nyugati rangadón (Bonyhád-Nagykanizsa) hazai-, a másikon (SMAFC-Győr) vendégsiker született. A TF-Budapest elvesztette hazai veretlenségét.

Egy alaposan átalakult Törökbálint fogadta a még mindig első NB 1-es győzelmét üldöző Szerencs együttesét. Az újoncnál ismét a Jakab-Endrész páros vitte a prímet, de ahogy a szezonban már számtalanszor, úgy most is kevés volt kettejük jó játéka Molnár István tanítványai ellen. A meccset a második tíz percben döntötte el a hazai csapat, az itt felhizlalt 16 pontos előnyt végig tartani tudták Szarvasék, és egyetlen negyedet sem engedtek a vendégeknek. Mind a tíz pályára lépő hazai játékos feliratkozott a pontdobók közé, közülük a legeredményesebbnek Hajmásy Péter bizonyult 25 egységgel.

Törökbálint: Szabó B. (17 pont, 8 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Szarvas (17 pont, 7 lepattanó), Hajmásy (25 pont)

Szerencs: Endrész (32 pont, 7 kiharcolt fault), Jakab L. (27 pont, 6 lepattanó, 6 eladott labda, 6 kiharcolt fault, 5 gólpassz)

Forrás: 
Kezdő5.hu