Az MTK komoly tervei Törökbálinton
15 év szünet után a Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) visszatér a honi kosárlabda életbe, ezúttal a férfi szakágba, a törökbálinti Elite Baskettel együttműködve. A ma délelőtt, a Bálint Márton Általános Iskola tornacsarnokában tartott sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a csapat az előttünk álló szezonban MTK Törökbálint néven vág neki az NB I B csoportos küzdelmeinek.
Deutsch Tamás, az MTK elnöke beszédében elmondta: "A tavaly kidolgozott fejlesztési stratégia része a szakosztályok számának bővítése,ennek jegyében jött létre az együttműködés a két egyesület között. A mai naptól kezdve újra van kosárlabda szakosztálya a klubnak, az MTK kosárlabda hazatért, mely reményeim szerint komoly sikerekkel kecsegtet. Mostantól kezdve a programom újra a '70-es éveket idézi majd, amikor édesapámmal kettős rangadókra jártunk a hétvégéken és újra zúgni fog a Hajrá MTK!"
Turai István, Törökbálint polgármestere reményeit fejezte ki, hogy a hosszú távú együttműködés az évszázados múltra visszatekintő MTK-val még több gyermek és család figyelmét fogja a kosárlabda felé fordítani. A polgármester úr továbbá hozzátette, hogy tervezik a sportcsarnok bővítését egy 400 fős lelátóval.
"A szakértők szerint nem mi vagyunk a bajnokság esélyesei, de mi úgy gondoljuk, hogy az egyik mi vagyunk! Szeretnénk ott lenni a feljutásért folytatott versenyfutásban és ezért megteszünk mindent!" Ezt már Spiriev Attila ügyvezető igazgató tette hozzá, majd a csapat bemutatásával folytatta. Igyekeztek minél több embert megtartani a tavalyi keretből és hozzájuk rutinos játékosokat odacsábítani. Az új igazolások között találjuk a tavaly még a Fehérvár KC-ban pattogtató Gorski Jaroslavot, a Jászberénnyel bajnokságot nyerő Kovács Attilát, a Veszprémben meghatározó szerepet betöltő Szabó Balázst és az A csoportban több szezont is lehúzó, tavaly Cegléden irányító Szarvas Gábort, aki egyben a csapat kapitánya is. Új edző ül a kispadon is, Molnár István kilenc év után hagyja ott a Veszprém alakulatát és irányítja ezentúl az MTK Törökbálint gárdáját.