Az első nem sikerült...

Az első percben a hazaiak előtt több lehetőség adódott, hogy magukhoz ragadják a kezdeményezést, az első kosár azonban a második percig váratott magára. Hladir egy triplával köszönt be, nyitotta meg a pontok sorát. Azonban a magyar csapat hamar eljutott hét pontig. Igaz támadásban nem álltunk a helyzet magaslatán, de nem hagytuk meglépni a vendéglátókat. A tiszta helyzeteket kegyetlenül értékesítő Hladir villámgyorsan összedobott három triplát. A negyed második felére fordulva 6 ponttal vezettek a fehér-kék mezesek. (15-9) Rátgéber László időkérését követően Wittmann és Vojvoda érkeztek a parkettre. Előbbi rögtön kosárral lépett játékba. Nem érkeztek tőlünk a kosarak, ellenben a személyi hibák igen. Szerencsénkre Lóránt triplája még épp jókor érkezett, mellyel három pontra zárkóztatta fel a magyar együttest. (17-14) Kravcovot nehezen tudtuk tartani a palánk alatt, könnyedén szerezte pontjait, viszont két remek Hanga tripla 1 pontosra csökkentette a hátrányt. (21-20) Kornijenko középtávoli duplája zárta az első negyedet. Számunkra hízelgő eredmény állt a táblán. (23-20)

Wittmann hárompontosával indult a második tíz perc, így

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu