14 pontos hátrányt kell ledolgozni a pénteki visszavágón
A TF-Budapest elleni, a bajnokság 5. helyéért folytatott oda-visszavágós rendszerű párharc első mérkőzésén, idegenben 14 pontos hátrányba kerültünk. Ezt kell ledolgoznunk a péntek esti visszavágón, és ehhez kérjük szurkolóink segítségét!
A párharc első mérkőzésén:
TF-Budapest - MTK Törökbálint 82-68 (25-17, 14-24, 24-16, 19-11)
Budapest, Sport11 Sportcentrum
A TF csapata kezdte jobban a találkozót. Béres palánk alatti játékára alapozva 9-2-re húztak el a harmadik percre. A negyed második részére sikerült fölvennünk a mérkőzés keménységét, és Bihari ponterősségével ekkor mi uraltuk a mérkőzést. Olyannyira, hogy a második negyedet is egy 14-0-ás rohanással kezdtük és sikerült átvennünk az irányítást. A szünetre két pontos előnnyel mentünk (39-41).
A második félidőt egy Bódi triplával kezdtük, ám ezután tovább keményedett a TF a védekezése, és rendre adtuk el a labdákat. Így a harmadik negyed végére újra a TF-nél volt hatpontos előny (63-57).
Az utolsó negyed kezdetén a TF mindent mozgósított a győzelem érdekében, és egy 12-0-ás etap után 75-57-nél már úgy tűnt, hogy a helyosztó párharc teljesen eldőlt. Azonban a végjátékban Mostbacher Antal és Horváth Kristóf pontjainak köszönhetően sikerült életben tartanunk a reményeket a pénteki visszavágóra.
Szarvas Gábor vezetőedző: Jól játszott a TF-Budapest, agresszívabbak, szerencsésebbek voltak nálunk. Megérdemelt a győzelmük. Nem jó stratégiát választottam a védekezésre, mert az irányítójuk könnyen és eredményesen bontotta a védelmünket. Kihagytunk 12 büntetőt és eladtunk 19 labdát, amivel jelentősen megnehezítettük a saját dolgunkat.